DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ezért jobb a Ferrari egy körön, mint a versenyen

Az autó tervezéséből fakad a fő probléma, de a csapat felgyorsítja a fejlesztések ütemét: már Imolára megérkezhet a Barcelonára szánt csomag.

Ugyan az eredményekben ez egyelőre nem látszik, de az autó viselkedését tekintve már sikerült előrelépéseket tennie a Ferrarinak az idény első három futamán. Ahogy FormulaPlusz rovatunkba készített erősorrend-cikkünkben is írtuk, egyelőre a negyedik helyre jó az autó, de Melbourne-ben nem tudta megmutatni valós potenciálját.

Fred Vasseur csapatfőnök ettől függetlenül látja a fejlődést:

„Melbourne-re eltérő beállítást választottunk, ami javította az autó egyensúlyát, és ezáltal a gumikezelését is” – idézi Vasseur szavait az Auto Motor und Sport.

A csapatfőnök szerint az autó alapvető viselkedése még mindig nem illik a versenytávhoz, de már kezdenek rájönni arra, hogy mi a probléma. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az autó kialakítása jelentősen megváltozhat a fejlesztési csomagokkal, megújul a hátsó futómű, és az oldaldobozok is átalakulhatnak, de Melbourne-ben úgy javítottak a mozgáson, hogy nem hoztak egyetlen új alkatrészt sem, csak a beállításokat optimalizálták.

f1-ferrari-2023-melbourne



„Egy körön nem vagyunk olyan messze, ha az abszolút maximumot hozzuk ki az autóból. A versenyen viszont a Red Bull egyértelműen előttünk jár. Azt az autót könnyebb, egyszerűbb vezetni. Ha egy autó túl élesre van tervezve, akkor a különbség minden egyes megtett körrel egyre csak növekszik, mert a versenyzők ezt nem tudják folyamatosan kompenzálni. Amit Melbourne-ben megoldottunk, azt még mindig meg kell erősítenünk Bakuban egy teljesen más jellegű pályán” – tette hozzá.

Vasseur szerint a problémát az okozza, hogy az idegesebb, nehezen vezethető autó a vadonatúj, jól tapadó gumikon ellensúlyozza a saját hibáit, ezért versenyképes az időmérőn, de versenytávon ez nem működik, ahogy fogy a gumi (és gyorsan fogy a gumi a kevesebb leszorítóerő, és az idegesebb mozgás miatt), úgy nő a lemaradás a kiegyensúlyozott Red Bullhoz képest. 

A csapatfőnök egyébként azt is megpendítette, hogy az Barcelonára tervezett fejlesztések már Imolában megérkezhetnek, felgyorsítják a fejlesztések ütemét, de úgy fogalmazott, hogy kitartanak az eredeti irány mellett, mert a mérnökeik úgy látják, hogy sok potenciál van még ebben az elképzelésben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: