DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Többet fejlődött a Mercedes pár hét alatt, mint a teljes tél során

Toto Wolff szerint átgondolták a korábbi döntéseiket, George Russell szerint pedig télen rossz irányba haladtak, most viszont megtalálták a helyes utat.

Talán a Mercedesen látni leginkább a javulást az első három F1-es hétvége után, az istálló a pocsék kezdés után Dzsiddában is biztatóbban teljesített, Melbourne-ben pedig kifejezetten jól mozgott az autó, ha a Red Bullt kivesszük az egyenletből. Erről beszélt Toto Wolff, a csapat vezetője:

„Én úgy gondolom, hogy a tavalyi autónkat alapvetően túl alacsonyra helyeztük, ezt a mostanit pedig a szezon kezdetén túl magasra” – idézi Wolff szavait a RacingNews365.com.

M360851_resize



„Ezeket a döntéseket viszont már átgondoltuk és megértettük. A mostani beállításokkal viszont sokkal jobban érezheti a csapat, hogy hol működik jól az autó. Remek munkát végeztek a mérnökök aerodinamikai szempontból az elmúlt hetekben, és most egy kicsit kezd összeérni a dolog. Kell egy jó hétvége, amikor mindent ki tudunk hozni az autóból” – tette hozzá a csapat vezére.

 

Russell is bizakodó

Hasonló hangot ütött meg az istálló fiatal pilótája, George Russell is, aki Ausztráliában vezette is a futamot, és bár motorhiba miatt kiesett, de ő is bizakodó a fejlesztésekkel kapcsolatban.

„Valószínűleg több időt találtunk az elmúlt két-három hétben, mint a teljes tél folyamán, amikor egyértelműen rossz irányba fejlesztettünk. Most viszont egyértelműen jó felé haladunk, kőkeményen zajlik a munka, de még meg kell bizonyosodnunk arról, hogy úgy is működnek, ahogy kell” – mondta Russell.

f1-russell-mercedes-w14

 

Találtak valamit, ami készül

„A leszorítóerő mellett mechanikus alkatrészekkel is javítanánk az autó teljesítményét. Néhány új futóműelemen dolgozunk, amelyek megváltoztatnák az autó alapvető egyensúlyát és ezáltal vezethetőbbé válhatna, a pilótáinknak pedig meglenne az önbizalma ahhoz, hogy a határokat feszegessék vele. Ezeken felül pedig normális szimulációs munkákat végzünk, hogy az aktuális versenyhétvégén a lehető legjobb alapbeállítású autóval jelenjünk meg. Pár hete találtunk már dolgokat a szélcsatornában, azon dolgozunk, hogy ezeket teljesítményre váltsuk. Reméljük, hogy Bakuban ezek mind látszani fognak” – fejtegette nemrég James Allison technikai igazgató.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: