DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A futóművet alakítja át a Mercedes

A leszorítóerő megtalálása mellett a W14-es egyensúlyának javítása most a fő projekt, ennek érdekében a futóművön dolgozik a csapat.

A korábbiakhoz képest biztatóbb melbourne-i szereplés ellenére továbbra is hatalmas erőkkel igyekszik fejleszteni a Mercedes: James Allison technikai igazgató szerint hetekkel ezelőtt rájöttek bizonyos dolgokra, és reményeik szerint az április szünet után ezeket már fejlesztésekre is tudják váltani, amelyekkel sokat javíthatnak a W14-esen.

„Kőkeményen dolgozunk a szélcsatornában azon, hogy több leszorítóerőt találjunk, és azon is kőkeményen dolgozunk, hogy azokat a dolgokat, amiket pár hete megtaláltunk a szélcsatornában, pályán mérhető teljesítményre váltsuk” – idézi Allison szavait a RacingNews365.com.

f1-mercedes-hamilton



Lewis Hamilton és George Russell többféle beállítással is kísérletezett az elmúlt versenyek során, az ezekből nyert információk alapján pedig a futóművet is jelentősen átalakíthatja a csapat.

„A leszorítóerő meleltt mechanikus alkatrészekkel is javítanánk az autó teljesítményét. Néhány új futóműelemen dolgozunk, amelyek megváltoztatnák az autó alapvető egyensúlyát és ezáltal vezethetőbbé válhatna, a pilótáinknak pedig meglenne az önbizalma ahhoz, hogy a határokat feszegessék vele. Ezeken felül pedig normális szimulációs munkákat végzünk, hogy az aktuális versenyhétvégén a lehető legjobb alapbeállítású autóval jelenjünk meg. Reméljük, hogy Bakuban ezek mind látszani fognak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: