DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Perez a bokszból indulva lett ötödik: Ebben ennyi volt

A bokszutcából indulva zárkózott fel az ötödik helyig Sergio Perez Melbourne-ben, aki ezzel megtartotta második helyét a világbajnoki pontversenyben.

Sergio Perez már a harmadik szabadedzésen is csak szenvedett, és végig a fékekre panaszkodott, majd a kvalifikáción rögtön az első mért körén eldobta a Red Bullt, és a sóderágyban ért véget számára a melbourne-i időmérő.

A mexikói érthetően frusztrált volt az eset miatt, hiszen egyetlen pont hátránnyal érkezett meg Ausztráliába, így a versenyen adott volt előtte a feladat: kármentés. A mexikói nem is aprózta el a dolgot, hiszen miután a csapat megerősítette, hogy az amúgy is utolsó helyről rajtoló Pereznél motorkomponenseket cserélnek, így a bokszutcából rajtolhatott, ahonnét az ötödik helyig tudott előretörni.

 



„Ebben nagyjából ennyi volt” – erősítette meg Perez a leintést követően. „Az újraindításnál és az eredeti rajtnál is kiválóan rugaszkodtam el. Az utolsó állórajtnál kifejezetten jól indultam el, mert három vagy négy pozíciót is szereztem, de aztán jött a káosz, és jobbnak láttam, ha inkább kimenekülök a fűre. Muszáj volt ezt tennem, mert egyébként célba sem értem volna.”

„Ha azt nézzük, hogy honnan indultunk és mennyire nehéz volt előzni a DRS-vonatban, akkor elmondhatjuk, hogy némileg sikerült a kármentés szombatról. Élveztem az előzéseket, de aztán kissé frusztrált lettem, mert mindenki nyithatta a DRS-ét, és nem tudtam elég közel kerülni, hogy előzni tudjak, így túl sok időt töltöttem a mezőnyben.”

A szombati időmérőt követően Perez technikai hibára panaszkodott, amit szerinte sikerült is kijavítania a Red Bullnak vasárnapra, így bizakodva utazhat majd a hónap végén Bakuba, ahol első Red Bull-os győzelmét ünnepelhette 2021-ben.

„Azt hiszem, megoldottuk ezt a problémát. Elég sok mindent kicseréltünk az autón, szóval remélem, ez sokat segít majd a következő versenyeken. Nem igazán tudtam volna ennél is előrébb végezni, szóval most már inkább Bakura koncentrálok.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: