DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Mintha hiányzott volna az egyik tüdőm

Részletesen beszélt a Szaúd-Arábiában őt kínzó betegségről a regnáló F1-es világbajnok: reméli, Melbourne-ben már minden rendben lesz vele.

Két héttel ezelőtt Max Verstappen kénytelen volt kihagyni a Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki médianapját gyomorbántalmak miatt. Mint azt Helmut Marko, a Red Bull Formula-1-es tanácsadója a holland számára második hellyel végződő (bár ebben inkább az időmérős féltengelyhibája játszott szerepet) dzsiddai forduló után elárulta: a kétszeres világbajnokot a betegsége a hétvége további részében is kínozta még némileg, ami a teljesítményére is hatással lehetett.

f1-verstappen-redbull-melbourne-day0



A 25 éves pilóta az Ausztrál GP sajtónapján a Formula.hu jelenlétében részletesen is beszélt arról, hogy alig tudott rendesen levegőt venni az előző nagydíjon: „Sokáig magam sem akartam elhinni, mert otthon nagyon beteg voltam, alig tudtam járni. Úgy éreztem, mintha hiányozna az egyik tüdőm. Úgy érkeztem meg a hétvégére, hogy azt hittem, már elmúlt, mert általában két-három nap után jól leszel egy betegséget követően, de amikor beültem az autóba az FP1-en, egyetlen gyorskör után úgy éreztem, hogy szükségem van két körre, hogy összeszedjem magam és újra rendesen tudjak levegőt venni.”

„Egyértelműen hatással volt rám a hétvége során, aminek nem örültem, hiszen az első versenyek egyike volt. Úgy éreztem, fizikailag korlátozva vagyok, s ez roppant frusztráló. Azóta próbáltam dolgozni és javítani ezen, és úgy gondolom, hogy sokat javult is a dolog.”

„Alapesetben rendben kell lennie ennek a hétvégének. Szerintem Dzsiddában minden összeadódott: összességében is kemény pályáról van szó, így ha nem érzed jól magad, az nagy hatással van rád. De ilyesmi előfordul, elkaphatsz egy vírust vagy ilyesmi. Remélhetőleg innentől kezdve az év további részében rendben leszek.”

Verstappen hozzátette: a fentiek miatt még örül is neki, hogy a Kínai Nagydíj törlése révén most csaknem egy hónapos szünet következik majd a Formula-1-es évadban, így ez idő alatt végképp visszanyerheti a teljes fittségét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: