DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A tavalyi uralom után idén nem lesz csoda – Leclerc

A monacói pilóta nem lát esélyt arra, hogy megközelítsék 2022-es teljesítményüket az Albert Parkban. Szerinte a versenyen nem tud harcba szállni a csapat.

Charles Leclerc sima győzelmet aratott Ausztráliában tavaly, 20 másodperces előnnyel nyerte meg a melbourne-i futamot. A 25 éves versenyző nem vár csodát a hétvégén: „Szép emlékek, de ebben az évben nem ugyanabban a helyzetben érkezünk ide, mint tavaly” – kezdte a monacói a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón.

„Egyértelmű, hogy az idei teljesítményünk nem olyan jó, mint tavaly, de keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjünk az élre. Nem hiszem, hogy bármilyen csoda történne ezen a hétvégén, de utána van egy háromhetes szünet, amit megpróbálunk a legjobban kihasználni, hogy fejlesztéseket hozzunk az autóra.”



Leclerc és csapata tehát a kínai futam kiesésével kialakult nagyobb kihagyást szeretné hasznosítani a problémák megoldása érdekében. A Ferrari versenyzője szerint előreléptek a tavalyi évhez képest, de ez a riválisokhoz viszonyítva kevés: „Igen, a tavalyi autó továbbfejlesztése, de nem elég, ha megnézzük, hogy hol van a Red Bull, főleg versenytempóban.”

Mire lehet képes a Ferrari a problémák ellenére Ausztráliában?

A monacói szerint a problémák egyértelműen a futamokon vannak: „Azt gondolom, hogy az időmérőn jók vagyunk a szezon eleje óta, amire koncentrálnunk kell, az a verseny, ahol az autónk nagyon válogatós. Akkor tudjuk kihozni a csomagunkból a maximumot, ha minden körülmény megfelel.”

„Viszont, ha a körülmények kicsit megváltoznak, nehezebb az autó, ami megmutatja az autó korlátait, akkor szenvedünk. Úgyhogy megpróbálunk erre koncentrálni. Azt hiszem, remélem, hogy az időmérő elég szoros lesz, de a felállás a versenyen valószínűleg hasonló lesz” – összegezte Leclerc a helyzetet, és úgy látja, hogy a negyedik DRS-zóna sem fog érdemben változtatni a maranellóiak esélyein.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: