DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A dobogó most mindennél többet jelentene – Magnussen

Eddig mindössze egyszer, élete első F1-es futamán tudott dobogóra állni Kevin Magnnusen, akkor még a McLaren pilótájaként. A dán elismerte, sok idő eltelt azóta, így jelenleg sokkal értékesebb lenne egy dobogó a számára.

Bár kiválóan indult, később kevésbé alakult jól Kevin Magnussen pályafutása, aki eddig 144 futamot teljesített a Formula-1-ben, 2014-es bemutatkozása óta pedig három csapatnál is megfordult, beleértve jelenlegi alakulatát, a Haas istállóját.

Magnussen annak idején a McLaren színeiben egy dobogóval kezdett, később azonban egyszer sem sikerült felállnia a pódiumra, emiatt elképesztően sokat jelentene számára, ha valahogyan beférkőzne a legjobb három közé. Erről a Haas felvezetőjében beszélt az Ausztrál Nagydíjat megelőzően.



„Ha visszatekintek, úgy érzem magam, mintha gyerek lettem volna akkoriban. Gyakorlatilag az életem egyharmada telt el azóta, és sok minden történt velem az évek alatt. Nagyon intenzív hétvége volt, mert az első F1-es hétvége önmagában is egy óriási dolognak számít. Ezt a dobogóra kerülés még különlegesebbé tette, és minden bizonnyal az egyik olyan hétvége az életemben, amelyre örökké emlékezni fogok” – fejtette ki a dán versenyző, akinek a tavalyi év az újrakezdésről szólt, hiszen a Haas ismét lehetőséget adott számára, a szezon végén pedig meglepetésre első pole-pozícióját is megszerezte.

Másképp gondolkodott akkoriban

Magnussen szerint 2014 óta már ő is másabb ember lett és a sikerekre is másképp tekint. Ennek egyik oka, hogy az utánpótlásban jól alakultak a dolgai, így a dobogós kezdés az F1-ben nem lepte meg igazán.

„Egy dobogó most mindenképpen többet jelentene, mint akkor. Ott még teljesen más volt a gondolkodásmódom, hiszen a junior kategóriákból jöttem, ahol a dobogók, a győzelmek és a bajnoki címek mindennaposak voltak. A Formula-1-ben dobogóra kerülni hatalmas dolog volt, egyben valami olyasmi, amit szinte vártam és előre láttam, míg a valóság később megmutatta, hogy nem ez lesz a norma. Most sokkal többet jelentene, mert ez nem olyasmi, amire önmagában számítok. Álmodozom, reménykedem és dolgozom érte, de nem számítunk rá, szóval milliószor többet jelentene.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: