DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso visszakapta századik dobogóját: Elégedett vagyok a döntéssel

A Szaúd-arábiai Nagydíjat követően felment a dobogóra, átvette a trófeát és pezsgőzött Alonso, majd rögvest arról értesítették, hogy a negyedik helyen végzett.

A rajt után azonnal az élre állt a második pozícióból Fernando Alonso, ám nem tudta maga mögött tartani Sergio Perez ellenállhatatlan tempóval rendelkező Red Bullját, a futam későbbi részében pedig Max Verstappen is utolérte és meg is előzte a spanyolt, aki egy amatőr hibát vétett a rajtnál.

Alonso ugyanis nem pontosan állt be a második rajtkockába, ami miatt kapott egy öt másodperces időbüntetést, melyet a biztonsági autós fázis alatt le is töltött. Az FIA annak rendje, s módja szerint jelezte az Aston Martin felé, hogy minden rendben zajlott a büntetés letöltésekor, ám az utolsó körökben mégis arról tájékoztatták Mike Kracket és csapatát, hogy mivel a hátsó emelővel hozzáértek az autóhoz, újabb tíz másodpercnyi büntetést szabnak ki a spanyolra, amivel negyediknek esik vissza.



Az Aston Martin hamar fellebbezett is a döntés ellen, és maguk álltak elő olyan videós bizonyítékokkal, melyeken jól látható, hogy többször is előfordult már hasonló eset a büntetések letöltése közben, az mégsem járt további szankcióval, s az FIA végül beadta a derekát, és visszaállította a leintéskor létrejött sorrendet.

Eleinte így fogadta a stewardok döntését Alonso: „Nem mondhatnám, hogy fáj. Én mehettem fel a pódiumra, rólam készültek a képek és én ünnepelhettem a pezsgővel. Három ponttal kevesebbet kaptam, így 15 helyett csak 12-t szereztem” – mondta Alonso még a helyszínen, ahol a Formula.hu is képviseltette magát.

Alonso a századosok közt

Miután visszakapta a harmadik helyet, Alonso már hivatalosan is elmondhatja magáról, hogy ez volt a 100. dobogós helyezése az F1-ben, amivel csatlakozott Lewis Hamiltonhoz, Michael Schumacherhez, Sebastian Vettelhez, Alain Prosthoz és Kimi Raikkönenhez.

„Végső soron elégedett vagyok a döntéssel, és örülök, hogy a második idei versenyen a második dobogónkat szereztük meg. Megmutattuk, hogy mi lehetünk a második legerősebb csapat, a versenytempónk pedig nagyszerű volt végig. A rajtnál én hibáztam, amikor elvétettem a pozíciót, de aztán nyomtuk neki, hogy visszahozzuk az elvesztegetett időt. Nem tudtuk előre, hogy hol is fogunk állni pontosan ezen a hétvégén, így ez egy jó előjel a további versenyekre.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: