DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem ragaszkodik a német pilótához az Audi

Az F1-gyel magát hosszú távra elkötelező Audi nem tárgyal Mick Schumacherrel – Hülkenberg pedig még nem is gondol 2026-ra.

Miután a Haasnál nem tartottak igényt a szolgálataira, Mick Schumacher a 2023-as szezonra a Mercedes kötelékébe került, s a csillagosok, valamint a McLaren tartalékpilótai pozícióját tölti be – de természetesen máris elindultak a találgatások a jövőjét illetően, hiszen egyelőre nem tűnik túlzottan valószínűnek, hogy az Ezüst Nyilaknál versenyzői szerződést is kaphatna az ifjú német. Az egyik kézenfekvő választás már csak nemzetisége miatt is az Audi, mely folyamatosan növeli befolyását az idén még Alfa Romeo névre hallgató Saubernél, 2026-tól pedig már gyári csapatként üzemeltetik a hinwili alakulatot.

A négykarikások igazgatótanácsának feje, Markus Duesmann igyekezett lehűteni a kedélyeket a német Spiegelnek nyilatkozva, s leszögezte, hogy nem ragaszkodnak a német nemzetiségű versenyzőkhöz: „Természetesen számunkra és anyacégünk felsővezetése számára is vonzó lehetőség egy német versenyző beültetése, ám ez nem követelmény, bármilyen származású és anyanyelvű pilóta előtt nyitva áll az ajtónk.”

steiner-schumacher-2022



„Jelenleg is számos döntéshozóval, versenyzővel és csapatfőnökkel állunk kapcsolatban, de egyelőre nincs semmilyen konkrét tárgyalás Mick Schumacher szerződtetését illetően. Nagyon-nagyon korai lenne még” – mondta Duesmann, aki egyúttal az Audi F1-es hitvallását is megfogalmazta:

„Nem szórakozni jövünk az F1-be, meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek. Minden egyes sorozatban, ahol csak részt vettünk, mindent megtettünk a győzelemért, és egyelőre mindig sikerrel is jártunk. Az olimpiai eszme, miszerint a részvétel a fontos, ránk nem igaz. Hosszú távon kötelezzük el magunkat a Formula–1 mellett, hiszen a jelenlegi csapatok lépéselőnyben vannak, egyesek közülük évtizedek óta végeznek remek munkát, így aztán két-három évre szükségünk lehet az élmezőny eléréséhez.”

Hülkenberg nem gondol az Audi ülésére

A mezőny jelenlegi egyetlen német versenyzőjét, Nico Hülkenberget is megkérdezték arról Bahreinben, álmodozik-e az Audi üléséről. A királykategóriába erős időmérővel és felejthető futammal visszatérő rutinos pilóta így felelt: „Mindenekelőtt nagyszerű, hogy az Audi révén egy újabb nagy gyártó érkezik az F1-be. Én viszont a távoli jövővel nem foglalkozom, csak is a jelenre gondolok, a Haasra gondolok. Ezzel a csapattal akarok sikeres lenni.”

„Minden versenyzőnek az kell, hogy lebegjen a szeme előtt, hogy minél jobbá tegye az aktuális csapatát. A jövőt illetően nincsenek nagy terveim” – mondta a 35 éves versenyző a német Sport1-nek.

hulkenberg-2023-bahrein

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: