DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A taktika miatt maradt az autóban Leclerc az időmérő végén

A futamra spórolt meg egy új szett gumit a Ferrari, Leclerc szerint ez segíthet, bár a versenytempójuk nem lesz olyan jó, mint az időmérős.

Váratlanul közel volt a pole-hoz a Bahreini Nagydíj időmérőjén Charles Leclerc, főleg annak tükrében, hogy péntek este éppen azt mondta, hogy szerinte most esélyük sincs az első rajtkockára. A Ferrari végül gyorsnak bizonyult, Leclerc első köre egyetlen tizedmásodperccel volt csak lassabb Max Verstappenénél a Q3-ban, ám a monacói nem jött ki a második próbálkozásra, és a tovább javító Sergio Perez így visszatolta őt a második sorba.

f1-leclerc-ferrari_2



„Nem volt probléma” – kerülte ki az érdemi válaszadást Leclerc azzal kapcsolatban, hogy miért nem ment ki egy második próbálkozásra, ezzel azt sejtetve, hogy ennek stratégiai okai voltak.

„Harcban voltunk a pole-ért, ami őszintén szólva egy kellemes meglepetés, mert ezt nem vártam a teszt és a szabadedzések után, de megtaláltuk az egykörös tempónkat, ami nagyszerű volt” – tette hozzá a monacói.

 

A versenytempó problémás a Ferrarinál

A futammal kapcsolatban viszont nem bizakodó.

„Azt nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a versenyszimulációk során hátrányban voltunk a Red Bullhoz képest. Szerintem viszont jobb helyzetben vagyunk így, hogy harmadikként rajtolhatunk új gumikkal, mint akár elsőként használtakkal, bár nem tudhatjuk, hogy meglehetett volna a pole vagy sem, de közel lett volna. Nagyon szoros volt ez az időmérő, és remélem, hogy ez a futamon is így marad. Az Aston Martin gyors volt, néha a Mercedes is nagyon gyorsnak tűnt, és mi is közelebb voltunk, mint vártuk, ami jó jel a jövőre nézve” – mondta Leclerc.

„Mondhatjuk, hogy egyelőre a versenytempónk tűnik a gyengeségünknek, bár az új gumik segíteni fognak holnap. Nem tudom, hogy ez mennyit fog változtatni, de valamennyit javíthat.”

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: