DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ocon: Remekül kiegészítjük egymást Pierre-rel

Maximális elégedettség és harmónia jellemzi eddig az Alpine felkészülését: Esteban Ocon szerint sokkal jobb helyzetben vannak, mint tavaly ilyenkor.

A pénteki helyezésekből kiindulva továbbra sem a maximális teljesítményen van a hangsúly az Alpine háza táján: Pierre Gasly a 10., Esteban Ocon pedig csupán a 12. legjobb időt érte el a bahreini tesztsorozat második napján. A franciákat kisebb problémák hátráltatták a nap folyamán, Ocon szerint azonban így is sokkal jobb helyzetből várhatják a szezonkezdetet, mint tavaly.



„Sokkal inkább készen állunk a kezdésre, mint tavaly ilyenkor. Akkor rengeteget küszködtünk az autónkkal, még az úton tartásával is, most azonban más a helyzet. Majdnem sikerült teljesíteni a programunkat Pierre-rel, szóval egyértelműen jobb a helyzet. Érzésem szerint ez egy remek tesztidőszak eddig, és természetesen remek dolog megtapasztalni azokat a körülményeket, amelyek a versenyhétvége során is várni fognak ránk. A filmes napok és a gumitesztek értelemszerűen egészen másak” – idézi a 2021-es Magyar Nagydíj győztesét az F1 hivatalos weboldala. 

„Rengeteget tanultunk az elmúlt két napban, egyáltalán nem volt stresszes. Lépésről lépésre haladunk, és egyre jobban megértjük az autót. A megbeszélések nagyon jók voltak Pierre-rel, mindketten hasonló visszajelzéseket adtunk a csapatnak. Nagyszerűen kiegészítjük egymást, szóval remekül kezdésen vagyunk túl.”

 

Gasly jól érzi magát az Alpine-ban

Alapvetően Pierre Gasly is elégedetten szállt ki új munkaeszközéből, az A523-ból, ám az AlphaTauritól érkező francia kiszúrt néhány fejlesztendő területet. „Vannak olyan területek, amelyeken javíthatunk. Nagyon fontos számomra, hogy minél hamarabb megértsem az autó viselkedését, valamint az is, hogy tudjam jelezni a mérnököknek, milyen irányba szeretnék elindulni vele. Eddig nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy fogadtak és a munkamódszereikkel is. Kényelmesen éreztem magam az autóban, és azonnal fel tudtam mérni az erősségeit és a gyengeségeit, valamint azt is, hogy az egyensúly és egyebek szempontjából milyen irányt szeretnék” – összegzett röviden Gasly a pénteki napot követően. Az előzetes beosztás alapján szombat reggel Gasly ül autóba, hogy aztán Ocon zárja a franciák felkészülését a jövő hétvégén esedékes Bahreini Nagydíjra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: