DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Piastri kitűzte céljait első F1-es szezonjára

Az ausztrál tehetség a nagy elvárások ellenére is visszafogottan készül élete első F1-es szezonjára, ugyanis elárulta: a tanulás lesz a középpontban.

Nagy várakozás övezi Oscar Piastri F1-es debütálását, a fiatal ausztrál tehetség az utánpótláskategóriákban ugyanis olyan sikereket ért el, amelyeket korábban például Charles Leclerc vagy épp George Russell tudott felmutatni. Leclerc és Russell azóta már az élmezőny tagjaiként küzdhetnek a futamgyőzelmekért, Piastri pedig a McLaren színeiben első F1-es idényére készülhet, miután a wokingiak egy emlékezetes jogi csatározást követően szerződtették őt nevelőegyesületétől, az Alpine-tól. A 21 éves versenyzőre azonban nem vár könnyű feladat, hiszen lenyűgöző eredménysora, valamint a McLaren és az Alpine késhegyre menő csatája miatt extra nyomás nehezedik vállaira, miközben éles versenykörülmények között immár több, mint egy éve vezethetett utoljára. Az ausztrál azóta ugyan több tesztet is teljesített az Alpine 2021-es modelljével, valamint a szezonzáró Abu Dhabi teszten a McLarent is kipróbálhatta, Zak Brown szerint így is szüksége lesz egy kis időre, mire visszazökken a régi kerékvágásba.



A wokingi alakulat a héten indította be először az idei évadra tervezett MCL37-es modelljét, az eseményen pedig az új csapatfőnök, Andrea Stella mellett Piastri is részt vett, majd egy interjú során az idei évre kitűzött céljairól is ejtett néhány szót. „Remek látni, ahogy a bestia életre kel. Velem minden rendben, most már egyre közelebb kerülünk a szezonnyitóhoz, tehát egyre izgatottabb vagyok. Jó eredményben reménykedem, de nem igazán tudom még, mire számíthatok. Én személy szerint megpróbálom a lehető legtöbbet tanulni, a jó eredmények pedig már csak a ráadást jelentenék. Megpróbálom élvezni az első versenyemet, utoljára ugyanis több, mint egy éve ülhettem a volánnál, emellett igyekszem beilleszkedni” – idézi Piastrit a PlanetF1.

Az F2 2021-es bajnoka nem tűzött ki nagy célokat első királykategóriás szezonjára, éppen ellenkezőleg, igyekszik pragmatikus módon megközelíteni debütálását. „A célom 2023-ra, hogy minél többet tanuljak. Az F1-ben rengeteg dolgot kell megismerni, én pedig hiszek benne, hogy ha a lehető legtöbbet tanulom és mindent helyesen csinálok, akkor az eredmények maguktól fognak érkezni. Ebből adódóan szeretnék mindent megfelelően végezni, szeretném jól kezdeni az évet, és természetesen igyekszem élvezni az egészet” – zárta gondolatait az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: