DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Mi lesz a Red Bull-lal Newey után?

Továbbra is a tervezőzseni az F1-es technikai részleg karmestere Christian Horner szerint, de a csapatfőnök úgy látja: Newey mellett is van bőven képzett szakemberük.

Adrian Newey mostanra a Formula-1 történetének egyik legsikeresebb tervezőjévé vált: alkotott világbajnoki konstrukciókat a 90-es években a Williamsnél és a McLarennél is, a Red Bull sikereinek pedig 2006 óta az egyik fő letéteményese. A szakember néhány éve egyszer már némileg a háttérbe vonult, ám a 65-höz közeledve is aktívan részt vesz az energiaitalosok munkájába, sőt immár más projektek is futnak a keze alatt.

Ez utóbbi nem arra utal, hogy Newey a nyugdíjra készülne, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban a Speedcafénak adott interjúban elárulta: már gondolkodtak rajta, mi lesz, ha egyszer a tervezőzseni távozik – viszont nem aggódik emiatt:

f1-newey-horner-redbull-2022



„Igen, nyilván megvizsgáltuk már ezt és beszéltünk erről, hiszen Adrian szerepe technikai vezetőként tovább fejlődött az Advanced Technologies részleggel és a korábban bejelentett RB17-es hiperautóval. Megosztja az idejét a különböző projektek között, emiatt pedig a többieknek előre kellett lépniük. Ott van Pierre Wache technikai igazgatóként és a teljes technikai csapat, és fantasztikus munkát végeztek.”

„Természetesen Adrian is részt vesz ebben és szorosan együtt dolgozik a csoporttal. Enciklopédiányi tudással rendelkezik, de nagyszerű látni, milyen mély és erős technikai háttérrel rendelkezünk és hogyan teljesítettek.”

Horner nem győzte méltatni Newey tudását, szerinte ő az egyetlen ember, aki „látja a levegőt”. „A mátrixban él. Ő volt a technikai karmester végig az évek során. Még mindig ott van a rajztáblájánál, ami talán az egyetlen a Formula-1-ben” – fogalmazott a csapatvezető.

 

Készen állnak a 2023-as F1-es kihívásokra

A Red Bull fennállása egyik legeredményesebb szezonját futotta 2022-ben, de nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják ezt ismételni: a költséglimit tavalyi túllépése miatt az aerodinamikai szabályokban meghatározottnál is tíz százalékkal kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornás tesztelésekkel.

„Természetesen ez fájdalmas. Arra kényszerít minket, hogy hatékonyak legyünk és alaposan megválogassuk, mire használjuk a szélcsatornaidőnket. Egyszerűen menedzselnünk kell ezt is. Nyilvánvalóan hátrány, semmint előny, szóval meglátjuk, mi sül ki belőle. De mindent meg fogunk tenni, hogy enyhítsük az esetleges károkat” – mondta el Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: