DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hülkenberg beugrásai győzték meg Steinert egy kulcskérdésben

A 35 esztendős német 2019 óta egy szériában sem állt rajthoz teljes állású versenyzőként, Günther Steiner azonban a hosszú kihagyás ellenére sem aggódik új pilótája fizikai állapota miatt.

Új versenyzőpárossal vág majd neki a 2023-as szezonnak a Haas csapata, a hektikus teljesítményt nyújtó Mick Schumachert ugyanis honfitársa, Nico Hülkenberg váltja majd Kevin Magnussen csapattársaként. A tapasztalt német visszatérése ellen szólt, hogy a Formula-1-ben legutóbb 2019-ben teljesített egész szezont a Renault színeiben, azóta pedig egyetlen más bajnokságban sem állt rajthoz, fizikai állapota így hagyhat némi kivánnivalót maga után. Hülkenberg a szezonzárót követő teszten már vezethette a Haas idei VF-22-es versenygépét Abu Dhabiban, a körözést követően pedig elismerte, hogy teste teljesen kimerült a tesztnap végére. 

Az amerikaiak csapatfőnöke, Günther Steiner azonban nem aggódik újdonsült versenyzője fizikai állapota miatt, szerinte a német képes lesz gyorsan felvenni az F1 ritmusát, erre pedig Hülkenberg utóbbi években látott beugrásai jelentik a biztosítékot. „Értelemszerűen ezt a kérdéskört is megvizsgáltuk vele kapcsolatban, de azt kell mondjam, hogy amikor másokat kellett helyettesítenie, akkor azonnal éles volt. Emellett rendelkezésünkre áll még a teljes előszezoni teszt is Bahreinben, szóval azt hiszem, képes lesz majd azonnal visszarázódni” – idézi Steinert a Motorsport.com.



„A mai F1-es autók rendkívül sokat követelnek fizikai szempontból, ezért biztos szüksége lesz majd egy kis időre, hogy hozzászokjon, mert az autó vezetése a legjobb módja az izmok megedzésének. Mindenesetre ehhez a hídhoz csak jövőre érkezünk el, de meglehetősen jó kondiban van. Természetesen felmerült bennünk a kérdés, hogy mennyire lesz éles a kihagyása után, de magukért beszélnek azok az eredmények, amiket az utolsó pillanatokban autóba ülve ért el, hiszen nagyszerűen teljesített ezekben az esetekben” – zárta az olasz csapatfőnök.

Hülkenberg a 2020-as, COVID sújtotta szezonban három alkalommal is a volán mögé ülhetett a Racing Point tartalékversenyzőjeként, ilyenkor pedig rendre lenyűgözte a közönséget, hiszen Silverstone-ban egy harmadik rajthelyet sikerült pontokra váltania, miközben később a Nürburgringen a 20. helyről indulva ért fel a hetedik pozícióba. A német legutóbb az idei évad elején került ismét bevetésre, akkor a koronavírusos Sebastian Vettelt helyettesítette Bahreinben és Szaúd-Arábiában, így versenykörülmények között is van már tapasztalata az újgenerációs versenygépekkel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: