DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Lewis még kereste a beállításokat” – Russell

A 2022-es F1-es szezon elején Hamilton többször is utalt arra, hogy ő a kísérleti nyúl a Mercedesnél: csapattársa szerint ez főként annak volt köszönhető, mert a hétszeres világbajnok kevésbé érzett rá az autóra.

George Russell az idei évad elején csatlakozott Lewis Hamiltonhoz a Mercedesnél, s rögtön az első közös idényük során legyőzte házon belül a hétszeres világbajnokot: a csapat egyetlen pole-ját és győzelmét az ifjabb brit szerezte, aki pontok tekintetében is felmúlta kollégáját.

Különösen a szezon első fázisában volt meggyőzőbb Russell, később Hamilton már erősebb formát mutatott a futamokon. Ebben a csapat és Hamilton elmondása szerint is szerepet játszott az, hogy a W13-as problémáinak megoldása érdekében gyakran „kísérleti nyúlként” használták a 37 éves pilótát, hogy extrém megoldások próbálgatásával igyekezzenek úrrá lenni a pattogáson és az egyéb gondokon.

f1-russell-hamilton-2022



Russell ugyanakkor arra utalt nemrég, hogy Hamilton kísérletezgetése inkább annak volt köszönhető, hogy ő lassabban érzett rá a 2022-es versenygépre: „Úgy érzem, a legfontosabb ebben, hogy én a kezdetektől jobban éreztem magam az autóban” – idézi a versenyzőt a Crash.net. „A nagy beállítás-változtatások azért voltak, hogy megpróbáljuk gyorsabbá tenni az autót. Minden egyes pályára vittünk számos tesztelni való elemet, ezek voltak a fő fejlesztési részek, s ezeket mindig váltogattuk. Egyik héten Lewison volt a sor, a másikon én, hétről hétre váltogattuk ezt.”

„Egyértelmű, hogy az év elején Lewis drasztikusabban változtatta az autó beállításait, de ez csak azért volt, mert én elégedettebb voltam, ő pedig még próbálta megtalálni a neki leginkább passzoló beállítást. De ha a fejlesztésekről van szó, azt hétről hétre váltottuk. És ez mindig így van, egyenlően kezelnek minket ilyen szempontból. Bármilyen fejlesztési elemről volt szó, az valóban megborította a hétvégédet. Ezért fair így csinálni, ha egyik héten Lewis, a másikon én kapom őket.”

Russell azért megjegyezte: a delfinezésnek köszönhetően természetesen neki is időbe telt, mire összecsiszolódott a W13-assal, hiszen nemcsak az új F1-es autók természetét kellett kiismernie, hanem a Mercedes problémáit és annak hatásait is – példának okáért elmondása szerint a rázóköveket is másképp kellett használniuk, mint a korábbi években.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: