DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Helmut Marko helyét is átveheti Vettel

A Red Bull nyitott, hogy vezetői pozícióban fogadja vissza a jövőben négyszeres világbajnokát – a csapat tanácsadójaként dolgozó Marko elejtette, hogy hamarosan már 80 éves lesz.

Dr. Helmut Marko 1999 óta vezeti a Red Bull utánpótlásprogramját, amelynek első nagy dobása Sebastian Vettel volt: Marko védence szerezte meg a Toro Rosso és a Red Bull első futamgyőzelmét, majd 2010-ben a nagycsapat első világbajnoki címét. A német 2014 végén elhagyta a Red Bullt, de a kör bezárulhat azzal, hogy aktív versenyzői pályafutása után visszatér a Milton Keynes-i istállóhoz – akár egykori pártfogója helyét átvéve.

„Nem kizárt, hogy a topmenedzsment egyik pozíciójában fog visszatérni. Én 80 leszek hamarosan, ami már jelent valamit” – nyilatkozta a Skynak Marko, célozva saját nyugdíjba vonulására. „Beszéltünk is erről, és úgy gondolom, hogy a vezető pozíció vonzó lenne számára. Ez merült fel a beszélgetés során. Egyelőre hagyjuk őt fákat ültetni, aztán meglátjuk, mi történik. Az biztos, hogy meglenne benne a potenciál és a kellő személyiség.”



A Formula-1-es versenyzéstől 35 évesen visszavonuló Vettel kapcsán többen elmondták – világbajnokok, mint Damon Hill és Jacques Villeneuve, de még a német édesapja, Norbert Vettel is –, hogy a négyszeres világbajnok valamilyen formában visszatér még szerintük a sportba. Marko tréfásan egy dologra figyelmeztette őt: a menedzseri pozíció több munkával és kevesebb fizetéssel jár.

„Üzentünk neki. Van két csapatunk és nyitottak vagyunk. De Sebastian, van egy fontos különbség: egy vezetőnek előbb be kell érnie, később mehet haza és csak a pénz töredékét keresi meg, amit versenyzőként kaptál!” – fogalmazta meg Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: