DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leclerc megnevezte a Ferrari gyengeségeit

Az erős szezonkezdet után sorra jöttek a kudarcok a Ferrarinál. Az olaszok végül mindkét fronton veszítettek a Red Bull ellen. Charles Leclerc most elárulta, mely területeken kell javulniuk a jövőben.

Az első három futam után még úgy tűnt, Charles Leclerc lesz az egyéni tabella elsőszámú esélyese, végül a monacóinak csalódnia kellett, ahogyan a csapatának is. A Ferrarinál a pilóták és a istálló részéről is rengeteg hiba született, miközben a Red Bull a gumikezelésben rengeteget javult, Max Verstappen pedig fantasztikus formába került.

A holland végül megvédte címét, míg az energiaitalosok 2013 után hódították el ismételten a konstruktőri világbajnoki címet. Leclerc úgy gondolja, három olyan terület van, ahol egyszerűen muszáj lesz javulniuk.

„Nehéz rangsorolni ezeket, de a szezon egy pontján a megbízhatóság volt a probléma, aminek később büntetésekkel és más dolgokkal fizettük meg az árát. Később túl sok stratégiai hibát követtünk el, és a gumikezelésünk is rossz volt. Nem voltunk elég következetesek, rossz versenyeket futottunk és úgy tűnik, még nem értjük, hogyan kell jól gazdálkodni az abroncsokkal. Ez az a három dolog, amire jelenleg koncentrálnunk kell” – idézte őt a RacingNews365.



„Úgy éreztem, hogy a stratégiában már határozottan előrébb léptünk az elmúlt néhány versenyen, de ezt nehéz kimutatni, mert még nem olyan a tempónk, mint az év elején volt, viszont a kommunikáció, és a döntéseink meghozatalának módja jobbá vált” – folytatta Leclerc, aki próbált pozitívumokat kiemelni a 2022-es szezonból, ugyanakkor nem leplezte csalódottságát.

„Tekintve, hogy milyen messzire jutottunk a tavalyi évhez képest, ez egy elképesztő lépés volt, de nyilván nem hagyhatom figyelmen kívül a szezon középső részét, ami hihetetlenül frusztráló volt. A hatalmas előnyünkből lemaradásba kerültünk, és ez idegesítő volt. Mindent egybevetve, csak ki kell javítanunk a hibáinkat, aztán meg kell próbálnunk javulni a jövő évre. Bízom benne, hogy a tempót tekintve jövőre sikerül utolérni a Red Bull csapatát” – zárta gondolatait a maranellóiak versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: