DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo: Mintha hazatérnék anyuhoz és apuhoz

Az utóbbi időben kezdte el igazán értékelni az ausztrál F1-es, amit a Red Bull különösen a karrierje elején tett érte, ezért is tölti el kellemes érzésekkel, hogy harmadik pilótaként visszatér hozzájuk.

Szerdán jelentették be hivatalosan, hogy Daniel Ricciardo visszatér a Red Bullhoz – igaz, még csak nem is tartalékversenyzőként, hanem harmadik pilótaként, akinek elsősorban a szimulátorban és a promóciós eseményeken lesz feladata. Ennek ellenére az ausztrál úgy érzi, mintha hazatért volna, elvégre a Red Bull kötelékeiben került a Formula-1-be, valamint náluk érte el a legnagyobb sikereit is.

„Van abban valami, hogy visszatérek oda, ahol az egész elindult. Egyértelműen van benne némi nosztalgia” – mondta el Ricciardo a Speedcafe interjújában. A többszörös nagydíjgyőztes hozzátette: az utóbbi évek küszködései, valamint a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz néhány héttel ezelőtti halálhíre ébresztette rá igazán, mennyi mindent köszönhet az energiaitalosoknak:

ricciardo-horner-redbull-2022



„Úgy érzem, mindig is becsültem a lehetőséget, amit adtak nekem, de ezt most éreztem át igazán: ha ők nem lettek volna, konkrétan nem is állhattam volna oda a rajtrácsra. Úgyhogy ez is benne van abban, hogy olyan érzés ez, mintha hazatérnék. Mintha hazamennék anyuhoz és apuhoz. Ők támogatták leginkább a pályafutásomat, és egyszerűen csak vissza akarsz térni abba a környezetbe, hogy érezd a melegséget és a szeretetet. Nem akarok olyan szalagcímeket, hogy ezt nem éreztem máshol, de van ebben valami, ami szerintem jó érzés lesz.”

Ricciardo 2018 végén távozott a Red Bulltól, azt követően két felemás évet teljesített a Renault-nál, ahonnan pedig a McLarenhez igazolt, ahol a tavalyi monzai győzelmét leszámítva jórészt csak küszködött. A rutinos pilóta azért is döntött a bikák mellett, mert szeretné megtudni, hogyan teljesít most abban a közegben, ahol korábban annyira sikeres volt:

„Bizonyos tekintetben el kell fogadnom, hogy a McLarennél így alakult, és talán sosem tudom meg, miért nem működött. Ezért várom kíváncsian, hogy visszatérjek a Red Bullhoz, ahol nyilván jól teljesítettem Max mellett, és ha csak a szimulátorban is, de beülhessek az autóba, amelyről úgy érzem, megmutathatja az erősségeimet. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogyan tudok visszatérni oda, ahol rengeteg sikerem volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: