DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz: Pofátlanul engedett vissza Hamilton

A spanyol szerint egész versenyét meghatározta az első körben történt incidens – pofátlannak nevezi a húzást, de nem haragszik Hamiltonra, fordított esetben ő is ugyanígy trükközött volna.

Carlos Sainz és Lewis Hamilton összecsapott egymással az Abu Dhabi Nagydíj első köreiben: a brit lerajtolta az egész hétvégén kuplunggal küzdő spanyolt, a 6-7-es kanyarkombinációban azonban a Ferrari bevetődött mellé. A Mercedes lekényszerült a pályáról, a kerékvetőn pedig ugrott is egyet – az itt szerzett sérülés vezethetőségi gondokhoz és vélhetően a Hamilton versenyét megpecsételő váltóhibához vezetett.

Az első körre visszatérve: Hamilton a sikánt átvágva Sainz előtt maradt, néhány körrel később azonban visszaadta a pozíciót. A spanyol – akit a kiszorítás vádja alól felmentettek – azonban nem volt elégedett azzal a trükkel, ahogyan Hamilton a helycserét megoldotta.



„Elengedett, de ezt pofátlan módon tette, hogy utána használhassa a DRS-t és újra megelőzhessen. Emiatt jelenetősebben el kellett használnom a gumijaim, hogy újból elé kerüljek. Ez versenyidőt tekintve sokba került, elég sok abroncsot elhasználtam, valószínűleg ez volt az oka, hogy két kiállást kellett teljesítenem” – mondta Abu Dhabiban a médiának a negyedik helyen beérő Sainz, aki úgy véli, egyébként a második helyezésért is labdába rúghatott volna. „A lassabb stratégiával nem tudtam a második pozícióért harcolni. Tempó tekintetében jó hétvégénk volt, kár a rajtnál történt balszerencsés eseményekért.”

Sainz kiemelte, nem haragszik Hamiltonra – elárulta, ezzel a húzással ő is élt a múltban: „Én is kihasználtam már ezt a szabályt, pontosabban a nem egyértelmű részét, épp ezért nem fogom kritizálni Lewist, mert a helyében én is hasonlót tettem volna.”

„Csak zavaró, hogy a rajt után egy nagy előzéssel szerzel egy pozíciót, aztán a másik versenyző levágja a sikánt, és ezzel már meg is van pecsételve a saját versenyed, mert olyan autóval kell megküzdened, ami előtt kellene lenned az első körtől. Emiatt kellett sok abroncsot elhasználnom, így Charles-nak sikerült a gumik menedzselése, de nekem nem, és ez diktálta stratégiát” – összegezte Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: