DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Bosszantó, viszont a versenytempónk mindig jobb

Fernando Alonso csak századmásodpercekkel csúszott ki a Q3-ból Abu Dhabiban. Bár némileg frusztrált a szoros kiesés miatt, nem érzi akkora bajnak, a vasárnapi versenytempóban bízik.

Ami az Alpine esetében többnyire jobb szokott lenni, mint a szombati időmérős sebesség. Erre szüksége is lesz Fernando Alonsónak, mert minimális különbséggel hullott ki az időmérő második szakaszának végén. Annyira szoros volt a középmezőny, hogy a Q2 végén a hatodik helyezett Russelltől is nem egész két tizeddel maradt el, ez mégis csak a tizenegyedik pozíciót jelentette a spanyol pilóta számára.

„Elég frusztráló, hogy egy ilyen szoros különbséggel egymás mögött végző vonat végére kerültem éppen, alig pár század hiányzott a továbbjutáshoz. A Q2 végén bosszantó 10. helyett a 11. helyen végezni és így kiesni ilyen kis különbséggel” – magyarázta Alonso az időmérős eredményt a Sky Sports adásában.

Alonso pontszerzésre számít az évadzárón


„Így is közel vagyok a pontszerző helyekhez, holnap mindent meg fogok tenni, hogy minél jobban felzárkózzak, az igazán fontos mindig a vasárnapi nap. Úgy érzem, összességében egész jó autónk van itt Abu Dhabiban, nem aggódom túl a dolgot, a versenytempónk mindig jobb szokott lenni, mint az időmérős, meglátjuk, mit tudunk ebből kifőzni holnapra” – tekintett előre a kétszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: