DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A gumikezelésre figyelt a Ferrari, ebben bíznak vasárnap Leclerc-ék

Charles Leclerc szerint pocsék volt a Ferrari versenytempója pénteken, de sokat dolgoztak rajta szombatra, a gumikopás pedig egyébként is a figyelmük középpontjában áll. Bizonytalan az esélyeket illetően.

A harmadik rajthelyről indulhat a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon Charles Leclerc, miután az időmérő végén sikerült megelőznie Carlos Sainzot, a két Red Bull-lal viszont nem bírt: mint mondta, szélárnyékozással talán megfoghatta volna Sergio Perezt, de összességében egyértelmű volt a rivális autó fölénye, így a harmadik pozíció nagyjából a plafont jelenti számára. Ami a versenyt illeti: vegyes érzésekkel tekint elé.

lec_7



„Nos, hát ezt majd meglátjuk, egyelőre nehéz mit mondani” – válaszolta Leclerc a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy vajon legyőzheti-e vasárnap a Red Bullokat.

„A versenyszimulációnk nem sikerült jól a második szabadedzésen, aztán egyértelműen jobbnak érződött a harmadik gyakorláson, de nem volt érdemi viszonyítási alapunk. Ez most így kérdőjeles, de a tegnapihoz képest úgy érzem, hogy jobb lehet a tempónk, azt viszont nem tudom, hogy a Red Bullok legyőzéséhez ez elég lehet. Megteszünk mindent.”

 

Milyen lesz a gumikopás?

A Ferrari problémáját az elmúlt hétvégéken a gumikopás okozta, sokkal rosszabbul kezelte az abroncsokat az F1-75, mint a riválisok autói, emiatt sem volt érdemi esélyük a komoly eredmények elérésére. A Mercedesnél Toto Wolff azt mondta, hogy az autó beállításaival azért döntöttek a nagyobb leszorítóerő mellett, hogy a futamon jobban életben tudják tartani az abroncsokat, és az már kiderült, hogy a Ferrari is hasonlóan gondolkodott ezúttal. Leclerc most csak sejtelmesen válaszolt arra, hogy tart-e a gumikopástól:

„Jelentős figyelmet szenteltünk ennek a problémának ezen a hétvégén, úgyhogy remélem, nem ismétlődik meg” – mondta a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: