DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. január 28. szombat
F1

Gasly érzelmes búcsúra számít Abu Dhabiban

Az eltiltás rémétől fenyegetett francia a lehető legjobb eredménnyel szeretne búcsúzni az AlphaTauritól utolsó versenyén, amelyen különleges érzelmekre számít az ötéves együttműködést követően.

A száguldó cirkusz mezőnye a hétvégén Abu Dhabiban állomásozik, hogy egy újabb fárasztó évad végére tegyen pontot, hiszen a szezon 22. versenye egyben az utolsó is lesz, melyet követően a száguldó cirkusz a jól megszokott téli pihenőjére vonul majd. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, a szezonzáró többek számára is a búcsúról fog szólni, idén pedig ebbe a kategóriába tartozik Pierre Gasly is, aki az AlphaTauri csapatát hátrahagyva 2023-ban már az Alpine versenyzőjeként tér majd vissza a rajtrácsra. A francia egy rövid Red Bull-os kitérőt leszámítva egész eddigi karrierje során a faenzai alakulatot erősítette, ezért érzelmes búcsúra számít az éjszakában.

„Természetesen nagyon érzelemdús hétvége áll előttünk, ami ötévnyi közös munkát követően az utolsó lesz számomra a csapattal” – idézi a búcsúzó Gaslyt az F1i.com. „A kapcsolatunk sokkal többről szólt a szokásos munkakapcsolatnál, hiszen személyesen ismerem az összes mérnököt, szerelőt, valamint gyárban dolgozót, mert magánemberként is sok időt töltöttünk együtt. Egy hosszú történet utolsó versenye lesz ez, ugyanis nem gondolnám, hogy túl sok pilóta töltött öt évet egyetlen istállónál.”



„Rengeteg nagyszerű pillanatot oszthattunk meg egymással, az pedig biztos, hogy a legjobbamat fogom nyújtani, hogy egy szép eredménnyel zárhassuk le ezt a kalandot, történjen bármi. Ezt leszámítva egyszerűen csak szeretném élvezni az egész hétvégét és visszaemlékezni az együtt töltött szép időkre” – magyarázta a francia, akinek azonban vigyáznia kell a futam előtt, adott esetben ugyanis az is előfordulhat akár, hogy kénytelen lesz kihagyni utolsó versenyét az AlphaTauri színeiben, hiszen csupán két büntetőpontra van az eltiltástól.

A 26 éves Gasly 2017-ben, a Maláj Nagydíjon debütálhatott az akkor még Toro Rosso néven versenyző istállónál, 2018-ban pedig egész éves szerződést kapott a csapattól. Teljesítménye olyannyira meggyőző volt az olaszok színeiben, hogy a Red Bull őt választotta ki a távozó Daniel Ricciardo utódjának, a kaland azonban szörnyen alakult Gasly számára, hiszen gyenge eredményei miatt fél évet követően visszaültették őt a Toro Rossóba, ahol azonban másodvirágzásának lehettünk szemtanúi. Legemlékezetesebb pillanata kétségkívül a 2020-as Olasz Nagydíjon érkezett el, amikor Carlos Sainzt maga mögött tartva megszerezte a faenzaiak második futamgyőzelmét, mindemellett pedig további két dobogós hellyel is kedveskedett csapatának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: