Hosszú idő után ismételten tiszteletét tette egy versenyhétvégén Bernie Ecclestone. A sportág egyikori ura, Brazíliában tűnt fel újra a paddockban, ahol a sajtó képviselőire is szánt némi időt. Legutóbbi a De Telegraaf számára adott egy rövidebb interjút, melyben kifejtette, szerinte miért vált annyira nézetté a sportág.
A versenyek zömén idén teltház volt, a hatalmas érdeklődés viszont leginkább a Red Bull holland versenyzőjének teljesítménye okozza Ecclestone szerint.
„A Formula-1 köszönetet mondhat Max Verstappennek. Ő egy igazi versenyző, aki teszi a dolgát, a szurkolók pedig már régóta várnak egy ilyen emberre. Hollandia nagyon büszke rá, és mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért visszatértek Zandvoortba. Az elmúlt két versenyükön nem jártam, de valószínűleg ott is javultak a dolgok, különben nem lenne ennyire jó az esemény” – mondta el véleményét a 92 esztendős üzletember, aki az F1 vezérigazgatójával Stefano Domenicalival is beszélgetett a Sao Pauló-i Nagydíj helyszínén.
Ecclestone szerint röviden a jelenlegi tulajdonos, a Liberty Media munkásságáról is ejtett néhány szót. „Sok minden megváltozott már az elmúlt években, ugyanakkor van, ami megmaradt a réginek. Számtalan ismerős arcot láttam itt” – tette hozzá.