DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ricciardo megbékélt vele, hogy az utolsó F1-es futamai jöhetnek

Bár feltett szándéka 2024-ben visszatérni az F1-es mezőnybe, azt is tudja, hogy benne van a pakliban, hogy ez nem fog sikerülni. Az ausztrál elmondta, miért döntött a kihagyás mellett.

Daniel Ricciardo nemcsak a McLarentől, hanem a Formula-1-es mezőnyből is távozik a 2022-es idény végén – utóbbi kapcsán azonban abban bízik a pilóta, hogy ez csak ideiglenes lesz, hiszen mint többször elmondta: feltett szándéka 2024-ben újra üléshez jutni, méghozzá lehetőleg olyan csapatnál, ahol ismét a győzelmeket veheti célba. A 2023-as szezont tehát kihagyja a többszörös nagydíjgyőztes, aki esetében így is valószínűsíthető egy tesztpilótai állás: ezzel kapcsolatban elsősorban a Mercedest és a Red Bullt emlegették opcióként.

Az ausztrál természetesen tisztában van vele, hogy előfordulhat, hogy két év múlva sem lesz elérhető ülés számára, de a Sao Pauló-i Nagydíj előtt arról beszélt, hogy szerinte annak is meglenne a rizikója, hogy minden áron versenyezne valahol jövőre:

„Mindkét oldalról érzem a kockázatot” – fogalmazott a Racer által idézett Ricciardo. „De ha vissza tudok érni a mezőnybe 2024-ben, akkor annak a legfőbb előnye, hogy tudom, hogy saját magam egy jobb verziója leszek. Szerintem ha átülnék egy másik ülésbe jövőre, annak az a kockázata, amit a McLarennél eltöltött időm is megmutatott, hogy semmi garancia nincs a teljesítményre. Ha valamilyen okból kifolyólag sikertelen szezont futnék, akkor szerintem vége is lenne a sportnak számomra. Szóval ez a rizikó sokkal nagyobbnak tűnik, mint az, ha kihagyok egy évet.”

ricciardo-mclaren-2022-1



„Nyilván tisztában vagyok vele, hogy lehet, hogy nem kapok ajánlatot 2024-re, és teljesen meg is vagyok békélve azzal, ha ez lesz a helyzet. Kitartok a döntésem mellett. Nem akarom, hogy ez legyen az utolsó két F1-es versenyem, de ha az lesz, elfogadom, hogy így alakult. Fogalmazzunk úgy, hogy mivel megbékéltem ezzel, arra számítok, hogy amit csinálok, az felkészít arra, hogy a legjobb verziómat nyújtsam, ha adódik a lehetőség. Ha így lesz, nem akarok 95 százalékos Daniel lenni, teljesen feltöltődve akarok lecsapni a lehetőségre.”

Ricciardo sokadszor is hangsúlyozta, hogy nem akarja lezárni még az F1-es karrierjét, és azt is elmagyarázta, hogy miért érzi jobb döntésnek a kihagyást: „Érdekel. Vicces, mert az emberek kérdezhetik azt, hogy ha érdekelnek a 2024-es lehetőségek, miért nem érdekel egy jövő évi ülés. De tudom, hogy ha lesz némi kikapcsolódási időm, a futamokat pedig a tv-ből vagy valahonnan a paddockból fogom követni, az visszahozza az éhségemet.”

„Megvan még az éhség bennem, de azt akarom, hogy túl is csorduljon, és tudom, hogy némi kihagyás pontosan ezt fogja eredményezni, mert ugyanez történik a nyári szünetben, pedig ez csak két-három hét. Ugyanezt éreztem a koronavírus-járvány idején is, amikor volt három hónapnyi leállás, és úgy éreztem, hogy az volt a legjobb idényem 2016 óta” – mutatott rá a versenyző.

„Szóval tudom, mit tesz velem egy kis kihagyás. Elfogadom, hogy minden pilóta más és másképp érez, de tudom, hogy a jövő évi kihagyás éhessé fog tenni, hogy újra ott legyek a rajtrácson 2024-ben. Ezért mondom azt, hogy valóban vissza akarok térni, de erre nincs garancia. Nem tudok ma aláírni egy szerződést, ami ezt biztosítja – senki sem fog így tenni, ez nem lehetséges. De amit csak tudok, megteszek jövőre, hogy megmutassam, hogy még mindig megvan bennem az eltökéltség és a képesség arra, hogy megcsináljam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: