DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Hamilton: Most vagyok a legjobb formában

Ahogy idősödik, úgy egyre jobban figyel a fizikumára Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok a hétvégékhez való hozzáállásán is változtatott, jelenleg pedig érzése szerint nagyszerű állapotban van.

Karrierje egyik legnehezebb szezonját teljesíti idén a Mercedes pilótája, aki eddig futamgyőzelem nélkül áll. Korábban még egy idényt sem fejezett be így, azonban elég nagy esély van arra, hogy megszakadhat ez a sorozat. Bár a német márka idei konstrukciója nem sikerült igazán jól, az év második felére sokat fejlődtek, Lewis Hamilton pedig a vereségek ellenére sem keseredett el. Az ideje jelentős részében arra koncentrált, hogy minél erősebbé váljon, mivel a korábbi pletykák ellenére még folytatni szeretné a versenyzést.

„Ami a fizikai közérzetemet illeti, úgy érzem, fizikailag a legjobb állapotban vagyok, mert ahogy idősebb lettem, egyre jobban koncentráltam erre. Általában szeretek vezetni, szóval dolgozom egy terven. Azt még nem mondhatom el, hogy mi az, de nincs határa annak, hogy mire vagyunk képesek” – árulta el az Formula-1 hivatalos weboldalának adott interjúban. Kreatív akarok lenni, és továbbra is folytatni akarom az összes többi dolgot, amit csinálhatok. Ennél a csapatnál önmagam lehetek, a Mercedes támogatása pedig az első naptól kezdve hihetetlen. Itt nem kizárólag a győzelemről van szó, együtt lehetünk azzal a sok embernek a világon, akik megpróbálják jobbá tenni a világot. Ez az, amit együtt megpróbálhatunk megtenni, hiszen ez egy hatalmas márka, amely óriási hatással lehet a világra” – beszélt további terveiről.



A 37 esztendős pilóta egy ideje már a versenyhétvégékhez való hozzáállást is megváltoztatta, mivel úgy érezte, erre volt szüksége az egyensúly megteremtése érdekében.

„Megváltoztattam a hétvégi ritmusomat az évekkel ezelőttihez képest. A négy nap alatt csak egy okból vagyok itt. Nem az a lényeg, hogy a médiával beszéljek, vagy hogyan látnak engem, hanem a megjelenés, és az a munka, amit a pályán végzünk. Ahogyan vezetsz, ahogyan az autót a lehető legjobbá teszed, és ahogyan a lehető legjobbá válsz. Szóval igyekszem minden időt kihasználni, és a nap legcsendesebb része különösen a vége, amikor senki sincs a közelben. Ilyenkor nincsenek zavaró tényezők. Át tudom nézni az adatokat, illetve folyamatos kapcsolatban vagyok a szimulációs csapattal a gyárban, így amíg az fut, élőben interakcióba tudok lépni a versenyzővel, aki ott vezet” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: