DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Svarcman számára megtisztelő a bemutatkozás

A tavalyi Formula-2-es tabella második helyezettje Charles Leclerc helyén debütálhat a Ferrari színeiben, amikor részt vesz az USA Nagydíj első szabadedzésén.

Az idei szezonban minden csapat két alkalommal köteles újoncot ültetni egyik autójába a hétvége első gyakorlásán. Ennek elérése érdekében a Ferrari Robert Svarcmannak ad lehetőséget az austini pályán. Az orosz-izraeli versenyző 2022-ben az istálló tesztpilótájaként vette ki a részét a munkából, a szimulátor mellett pedig a csapat korábbi versenygépeibe is beülhetett Fioranóban és Mugellóban.

„A Scuderia Ferrarival egy hivatalos F1-es edzésen debütálni elsősorban nagy megtiszteltetés, és az, hogy ennyi év után az első pilóta lehetek, akinek ez a lehetőség megadatik, kifejezetten különlegessé teszi azt, amit pénteken tenni fogok” – kezdte Svarcman a bemutatkozásának jelentőségéről. „Természetesen nagyon izgatott vagyok, de ugyanakkor nagyon várom azt is, hogy először vezethessem ezt az autót, és meglássam, hogy a szimulátorban végzett munkánk mennyire van közel a valósághoz.”

 



A Nemzetközi Automobil Szövetség az idei szezonban korlátozta az orosz sportolók részvételét a bajnokságaiban, csupán a testület semleges zászlaja alatt versenyezhettek. Azonban izraeli születésűként és állampolgárként Svarcman az anyaországi licenszével mutatkozhat be a Formula-1-ben, így rá nem vonatkozik ez a szabály. A fiatal versenyző számára máshogy alakult az idény, mint ahogy előre várta.

„A 2022-es év nagyon más volt számomra, mert az volt a terv, hogy nem indulok egyetlen bajnokságban sem. Ehelyett teljes munkaidőben dolgozom a Scuderiánál, rengeteg munkát végzek a szimulátorban és nagyon boldog vagyok, hogy része lehettem az idei csapatmunkának. Az idén szerzett tapasztalatok sokat tanítottak nekem, és segítettek abban, hogy teljesebb versenyzővé váljak” – zárta gondolatait az orosz-izraeli pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: