DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„A túlköltekezés csalást jelent” – Brown levelet írt az FIA-nak

A McLaren vezérigazgatója levélben fordult az FIA-hoz, amelyben arról ír, hogy a kismértékű túlköltekezés is jelentős előnyökkel jár, éppen ezért nem elegendő pénzbírsággal sújtani a vétkes istállót.

A Nemzetközi Automobil Szövetség múlt héten tette közzé jelentését a csapatok 2021-es költségvetése kapcsán: ebből kiderült, hogy a Red Bull volt az egyetlen alakulat, amely „kis mértékben” átlépte a költséglimitet (az Aston Martin „csak” procedurális kihágást követett el). Az egyelőre nem dőlt el, milyen szankció éri majd a szabálysértést továbbra is tagadó energiaitalosokat, de ez a pontlevonástól a költséglimit csökkentéséig terjedhet.

A rivális istállók vezetői közül többen is jelezték, hogy egy kismértékű túlköltekezésnek is jelentős előnyei vannak: Toto Wolff, a Mercedes első embere jelezte is, hogy amennyiben a Red Bull olcsón megússza, ők is készen állnak minimális mértékben átlépni a költségplafont. Most Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója levélben fordult az FIA-hoz az ügyben: a BBC által közzétett levélben a vezető csalásként hivatkozik a Red Bull vétségére, és komoly szankciókat követ el – semmiképp sem csak anyagi természetűeket:

brown-horner-dppi-2022-f1



„A túlköltekezés és esetlegesen a procedurális kihágás egyaránt csalást jelent azáltal, hogy jelentős előnyt biztosít a technikai, a sport- és a pénzügyi szabályzat szempontjából. Az FIA rendkívül alapos, együttműködő és nyitott folyamatban járt el. Még egy év felkészülési időt is kaptunk 2020-ban, hogy tisztázhassuk az esetlegesen nem világos részleteket. Úgyhogy egyetlen csapatnak sincs oka rá, hogy most azt mondja, hogy meglepődött.”

„A lényeg, hogy bármely csapat, amely túlköltekezett, tisztességtelen előnyhöz jutott mind az aktuális évi, mind a következő évi autó fejlesztésénél. Nem érezzük úgy, hogy egy pénzügyi büntetés elegendő lenne a túlköltekezésre vagy súlyos adminisztrációs kihágásra. Egyértelműen szükség van sportjellegű szankciókra is ezekben az esetekben, ahogy az FIA is meghatározta azt.”

„Azt javasoljuk, hogy úgy kell ezt büntetni, hogy csökkentjük az adott csapat következő évi költséglimitjét, méghozzá a túlköltésnél nagyobb mértékben: például egy kétmillió dolláros túllépés 2021-ben, amelyet 2022-ben állapítanak meg, négymillió dolláros csökkentést jelentene 2023-ban. Csak hogy kontextusba helyezzük: a kétmillió dollár 25-50 százalékos pluszt jelent az adott évi fejlesztésére fordított büdzsénél, s ezért jelentős és hosszú távú előnyökkel jár. Emellett úgy gondoljuk, a kismértékű túlköltés sportjellegű büntetései közé kellene venni, hogy 20 százalékkal csökkentjük a CFD- és a szélcsatornában tölthető idejét is az adott istállónak” – írta Brown.

A McLaren vezére azt is javasolja levelében, hogy egy második kismértékű kihágás automatikusan jelentős szabálysértésnek minősüljön ugyanannál a csapatnál, valamint megjegyzi, hogy az ötmillió dolláros határ túl enyhe a „kis” és a „jelentős” kihágások elkülönítésénél, így inkább 2,5 százalékban határozná meg azt.

Brown az FIA-nak címzett levelében kiemeli, hogy különösen fontos a költségplafonnal kapcsolatos eljárások és büntetések kapcsán az átláthatóság, hiszen a Formula-1 jövőjét biztosító egyik alapvetésnek tartja a költségvetési szabályokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: