DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Ralf Schumacher: Ismét Magnussent preferálta a Haas

Mick Schumacher rövid ideig elsőként is haladt, végül egészen a 18. helyig csúszott vissza a Haas taktikájának köszönhetően Suzukában. Ralf Schumacher szerint ez megmutatta, hogy ki is az amerikai csapat kedvence.

A fiatal német pilóta a 15. pozícióból vágott neki a Japán Nagydíjnak, majd a rajt után rögtön a tizedik helyen találta magát a biztonsági autónak köszönhetően, az első körben történt balesetek miatt. A piros zászlós megállítást követő újraindításkor a mezőny extrém esőgumikon vágott neki a második felvonásnak, ám hamar eljött a váltópont az intermediate keverékek használatához.

Mick Schumacher ekkor hirtelen az első helyen találta magát, miután minden versenyző kiment előle a bokszba. Csapata őt végül csak a tizedik körben hívta ki kerékcserére, mondván egy újabb biztonsági autós fázis esetén nagyon jó helyre térhettek volna vissza a bokszból.  Mivel az SC nem jött, a 41-es számú pilóta a mezőnyből utolsóként jött ki gumit cserélni, így utolsóként is térhetett vissza a pályára. Ekkor csapattársa a 14. helyen állt, mivel őt a többiekkel együtt hívta ki a csapata.



Ralf Schumacher szerint a Haas ezzel ismét megmutatta, hogy a dán versenyzőt részesítik előnyben: „Nem ez volt az első alkalom, hogy a Haas úgy hozta meg a döntését, hogy annak kimenetele inkább Magnussennek kedvezzen, mintsem Micknek” – nyilatkozta a német Skynak a hatszoros nagydíjgyőztes. Úgy véli, az istálló elkezdett a jó irányba fejlődni, jó fejlesztéseket hoznak, de a megkérdőjelezhető taktikájuknak köszönhetően ismét magukba kell nézzenek. „Olyan hiba nem történhet meg ismét, mint ami most történt Suzukában” – emelte ki. Habár az egykori F1-es versenyző véleménye szerint nem mindenki lehet olyan jó a stratégiában, mint a Red Bull, a Haasnak muszáj összeszednie magát.

Unokaöccse szintén csalódott helyezésével kapcsolatban, mivel szerinte fontos pontokat szerezhettek volna Suzukában. Ennek ellenére érti, csapata miért döntött úgy, ahogy. „Reméltük, hogy a biztonsági autó ismét a pályára jön, így akkor akartunk kereket cserélni, de sajnos nem ez történt. A pontszerzés elérhető opció lett volna számunkra. Sajnos nem sikerült odaérnünk, pedig a sebességünk meg volt hozzá” – közölte Mick Schumacher a futam után. A Haas hivatalos oldalán kiadott közleményben a fiatal német azt is hozzátette, a VF-22-es jobban működött az intermediate gumikon, mint más istállók autói, ezért elérhető lett volna a top 10.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: