DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem hoz több fejlesztést idén a Ferrari

A Japánban bevetett módosított padlólemez volt az utolsó újítás, amit láthattunk az F1-75-ösön: a döntésnek elsősorban anyagi okai vannak, a Scuderia pedig szeretne már a jövő évre fókuszálni.

Mivel teljesen új szabályrendszer szerint épülő autókat láthattunk a 2022-es Formula-1-es idényben, a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kaptak az idei versenyfutásban a fejlesztések. A szezont talán a legjobb konstrukcióval elkezdő Ferrari csak a Spanyol Nagydíjon hozott először nagyobb újítást, azóta viszont többször is módosítottak például a hátsó szárnyon és a padlólemezen – utóbbin állítólag a Belga GP óta érvényben lévő „pattogásellenes” technikai direktíva miatt is változtatniuk kellett.

ferrari-suzuka-2022-f1



A padlólemezen a múlt hétvégi Japán Nagydíjon is módosítottak még – ám úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó újítás 2022-ben (legalábbis a jelentősebbek közül). „Ez volt az utolsó fejlesztésünk erre a szezonra” – jelentette ki Mattia Binotto csapatfőnök a Motorsport szaklap olasz változatának.

A lap szerint a döntés hátterében elsősorban anyagi megfontolások állnak, ugyanis az eddigi fejlesztésekre a Ferrari állítólag már az összes ráfordítható anyagi forrását elhasználta, amivel még a költségplafon alatt maradhatnak.

Emellett pedig az is szerepet játszhat abban, hogy már nem láthatunk idén több jelentősebb újítást az F1-75-ösön, hogy Suzukában végleg eldőlt, hogy idén sem láthatunk ferraris világbajnoki címet: Max Verstappen bebiztosította második sikerét, s a Red Bull is közel jár ahhoz, hogy a konstruktőrök között behozhatatlanná váljon a fórja. A vb-ezüsthöz pedig szintén közelebb kerülő Ferrari így vélhetően már inkább 2023-ra koncentrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: