DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Gasly: Ha ott hibázom, meghalok

Az érzelmektől felkavarva nyilatkozott a Japán Nagydíj után Pierre Gasly: Jules Bianchi tragédiájára emlékeztetett, ami megismétlődhetett volna vele, ha ütközik a pályára küldött munkagéppel.

A futam végi pontszámítási mizéria miatt kicsit feledésbe merült, de a Japán Nagydíj piros zászlós megszakítása során mindenki Pierre Gasly esetével foglalkozott: a francia pilóta dühöngött, miután a biztonsági autós fázis alatt a pályán szembetalálkozott egy munkagéppel – egyértelműen a versenyirányítást tartotta felelősnek, felhördülésében pedig számos versenyző osztozott.

Az FIA azzal reagált, hogy Gasly felelősségére mutatott: a pillanatban, amikor szembetalálkozott a járművel, már piros zászló volt érvényben, ráadásul túl gyorsan is hajtott a pályán, miközben a biztonsági autót próbálta utolérni, amiért még vizsgálat is indult. (Lábjegyzet, hogy a piros jelzés valóban felvillant, de csupán pillanatokkal azelőtt, hogy a traktor szembejött az AlphaTaurival.) A francia honfitársa, Jules Bianchi tragédiájára emlékeztetve a futam után érzelmes nyilatkozatot adott arról, hogy az eset nagyon rossz véget is érhetett volna:

„Az utolsó helyről indulva a láthatóság nagyon rossz volt. Carlos felúszott a 12-es kanyarban és összetörte az autót, a balesete miatt pedig egy reklámtábla került az autómra. Nem is láttam emiatt, nem tudtam, merre megyek, ezért a bokszba hajtottam” – nyilatkozta a leintés után Gasly. Az említett kiállás után eredt a többiek nyomába, és ekkor történt a hajmeresztő eset a darus járművel, amely mellett a többi autó is elhaladt, de a safety car mögé besorolva lassabb tempóval.



„Nyolc évvel ezelőtt hasonló körülmények között veszítettük el Jules-t, akkor is egy darus autó hajtott a pályára. Nem tudom megérteni, hogy nyolc évvel később ugyanolyan helyzetben hogyan tűnhet fel egy ilyen jármű. Nem is a kavicságyban, hanem az íven! Ez tiszteletlenség Jules-lel, a családjával, a szeretteivel és mindnyájunkkal szemben. Drámai eset volt. Azon a napon megtanultuk, hogy a munkagépeket nem akarjuk látni ilyen helyzetben.”

„Mi lett volna, ha elveszítem az autót, pont úgy, mint Carlos egy körrel korábban? 200 km/h sebességgel haladtam, de még ha 100-zal is megyek, 12 tonnás darus autóról beszélünk, ha eltalálom, most halott lennék. Nagyon hálás vagyok, hogy még mindig itt állok, felhívhatom a családtagjaim, szeretteim, nem történt semmi. Egy daru volt az ideális íven, két méterrel a bal első gumimtól. Rettentően megijedtem. Mind szenvedtünk Jules balesete miatt. Ha visszapörgethetnénk az időt, változtathatnánk azon a napon, ő is itt lenne még. A jövőre való tekintettel azt akarom, hogy minden kollégám biztonságban legyen, az F1-ben és a kisebb kategóriákban is. Remélem, hogy végre tanulni fogunk ebből a helyzetből” – adta ki magából a benne kavargó érzelmeket a mikrofon előtt Gasly.

A francia pilóta csak 17. helyen fejezte be a kaotikus nagydíjat, de az FIA végül megbüntette a piros zászló alatti gyors haladásért. 20 másodperc hozzáírásával – amellyel két büntetőpont is járt – Gasly egy helyet veszített, így utolsóként értékelték.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: