DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Leclerc: A harmadik szektorban veszítettem

Egyetlen századmásodperccel maradt le a rajtelsőségről Charles Leclerc Suzukában. A monacói szerint a vasárnapi futam ugrás lesz az ismeretlenbe – kevés az adat, az időjárás pedig kérdőjeles.

Egészen csekély különbség döntött Max Verstappen és Charles Leclerc között a Japán Nagydíj időmérő edzésen. A suzukai pálya középső szektorban a ferraris közel másfél tizedmásodpercet hozott a Red Bull-oson, az utolsó szektorban azonban ő veszített ugyanennyit. Összesítésben az év pole-királya, aki kilencszer volt idén rajtelső, 0,010 másodperccel maradt el Verstappentől.



„Ezen a pályán nagyon nehéz jó kört összefűzni, mert aki gyors az első szektorban, az lassú lesz az utolsóban. Próbáltam megtalálni az egyensúlyt az utolsó körön, de a harmadik szektorban kicsit elveszítettem a gumikat, ezért köridőt is buktam. Jó látni azért, hogy ilyen szoros az eredmény, holnap pedig megpróbálok jó versenyt futni” – magyarázta az időmérő leintése után Leclerc, Suzukában miért nehéz tökéletes kört összerakni.

A futammal kapcsolatban konkrétum elvárásról nem beszélt, kiemelve, hogy pénteken az eső miatt nem lehetett szimulációt lefolytatni, valamint az időjárás is kérdéses: „Nagyon korlátozott adatot gyűjtöttünk be a verseny előtt, ez így kihívás lesz. Az érzet viszont jó az autóban, meglátjuk, milyen időjárás lesz, az eső is lehetséges. Amit jó látni, hogy itt mindig ennyi rajongó gyűlik össze. Szeretik a sportot és nagyon szenvedélyesek, remélem, jó versenyt látnak holnap” – mondta el Leclerc, aki mögül csapattársa, Carlos Sainz startol Japánban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: