DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Perez: Nem mindig vettek komolyan

A múlt hétvégén pályafutása negyedik győzelmét szerezte a Formula-1-ben Sergio Perez, a Red Bull versenyzője pedig úgy érzi, nem mindig kapta meg a kellő bánásmódot.

A 2020-as Szahíri Nagydíjon ízlelhette meg először a győzelem ízét Sergio Perez, ez pedig hozzá is segítette őt a Red Bull megüresedő üléséhez, ahol – nem egészen – két szezon alatt három újabb sikert aratott. Idén az utcai pályákon brillírozott a mexikói, amit a Formula Podcast legutóbbi adásában ki is beszéltünk.

Perez elmondta, mexikói származása miatt nem mindig részesítették olyan bánásmódban, amelyet szerinte megérdemelt volna: „Mindenkinek vannak jobb és rosszabb versenyei, azonban a latin versenyzőkkel valahogyan mindig keményebben bánt a média és a közvélemény” – mondta Perez a Formula.hu jelenlétében.



„Ha megnézzük ezt a szezont, egyáltalán nem sikerült rosszul, hiszen másoknak is hasonló gondjai voltak, de róluk mégsem beszélnek ennyire kritikusan” – folytatta a szezon közepén visszaeső Perez. „Az egész karrierem során éreztem ezt a bánásmódot, ugyanakkor ez a sportunk szépsége. Sportemberként ebből is motivációt lehet nyerni, de ettől többet nem szabad belelátnunk ebbe az egészbe.”

„Korábban is úgy éreztem, hogy nem vesznek eléggé komolyan. Csak rám néztek, és mondták, hogy »ő mexikói, ő lusta, milyen a kultúrája« és a többi dolog… Leginkább a korai években éreztem ezt az ellenszenvet, de örülök, hogy bizonyíthattam mindezek ellenkezőjét.”

A Red Bull versenyzője arról is beszélt, hogy szeretné inspirálni a következő generációt: „Örülök, hogy megmutathattam a fiatal generációnak, hogy Mexikóból is el lehet jutni idáig. Mindenekelőtt hamar át kell jönni Európába, mert itt lehet a legjobbak ellen versenyezni. Remélem, ez bátorságot sok honfitársamnak, hogy higgyen abban, hogy akár nálam is jobb munkára lehetnek képesek.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: