DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Aston: Ez a jutalma a fejlődésünknek

Egy hatodik és egy nyolcadik hellyel távozott Szingapúrból az Aston Martin, amely ezzel két helyet javítva már a hetedik a konstruktőri vb-tabellán. Mike Krack a teljes csapat munkáját dicsérte.

A középcsapatok közül a McLaren mellett az Aston Martin teljesített kiemelkedően erős versenyt vasárnap Szingapúrban: Lance Stroll és Sebastian Vettel a hatodik és a nyolcadik helyen ért célba. Az így bezsebelt 12 pontnak köszönhetően az alakulat ráadásul egyből két pozíciót javított a konstruktőri világbajnoki tabellán, ahol az AlphaTaurit és a Haast átugorva a hetedik helyen állnak – ráadásul már csak 15 pont választja el őket a szezont erősen kezdő, de azóta visszaeső Alfa Romeótól.

aston-martin-szingapur-2022



Mike Krack, az Aston Martin csapatvezetője nem is győzte dicsérni a pilótákat és a teljes istállót az elmúlt időszakban mutatott előrelépésért és a hétvégi teljesítményért:

„Lance gyorsan, mégis türelmesen vezetve érte el a hatodik helyet, ezzel csodálatos nyolc világbajnoki pontot szerezve nekünk. Sebastian azzal, hogy nyolcadik lett, még négyet hozzátett, miután az utolsó körben előzte meg őt a hetedik helyért a felzárkózó Verstappen. Mindkét pilótánk extrém jól kezelte a nehéz feladatot a roppant csúszós pályán. Ennek eredményeként előretörtünk néhány helyet a konstruktőri világbajnokságban, ami egy kellemes jutalom az utóbbi időben mutatott fejlődésünkért.”

„A Formula-1 csapatmunka, és különösképp szeretnék elismeréssel adózni a szerelőinknek, akik keményen és hosszasan dolgoztak az utóbbi napokban a roppant párás körülmények között, és tökéletesen hajtották végre a bokszkiállásokat. Emellett szeretnék köszönetet mondani a Silverstone-ban dolgozó csapatunknak is, akik szintén fantasztikus munkát végeztek” – idézi Krack szavait az F1i.com szakoldal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: