DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A delfinezésen segít a szingapúri pályafelújítás

A hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíj aszfaltcsíkja köztudottan egyenetlen és göröngyös volt, így a pályának három szakaszát is újraaszfaltozták a delfinezés csökkentése érdekében.

A 2022-es technikai szabályváltozások következtében 40 év után ismét megjelent a F1-ben az úgynevezett szívóhatás. Ennek mellékhatása, a delfinezés, amely idén megannyi Formula-1-es csapat dolgát megnehezítette, leginkább a Mercedesét, az utcai pályákon kifejezetten jellemző volt, így az istállók már előre készültek erre a jelenségre Szingapúrra.

Mivel a Marina Bay aszfaltcsíkja híresen rosszabb minőségű volt utcai természetének köszönhetően, mint más épített F1-es pályáké, a szervezők úgy döntöttek, felújítják azt, mielőtt a száguldó cirkusz mezőnye visszatér idén Szingapúrba három év kihagyás után. Három rész újult meg: az ötös és hatos kanyar közötti útszakasz, az Andersen híd után következő 12-es és 13-as kanyar, továbbá a 14-es és 20-as fordulók közötti kanyarsorozat.

 



A Dromo Circuit pályafelújítással dolgozó cég alapítója, Jarno Zaffelli a következőt nyilatkozta a Marina Bay Street Circuit megújulásával kapcsolatban: „A helyi promóterek biztosak akartak lenni abban, hogy a pálya versenyzésre alkalmas állapotban van. Az újjáépítés egy lézeres analízis segítségével történt, ami megmutatta nekünk azt, hogy hol egyenetlen az aszfalt, és hogy a pálya geometriai elhelyezkedése miatt hol alakulhatnak ki esetleg pocsolyák a jövőben” – közölte a RaceFans című lappal. „Az egész monitorozásnak és javításnak az volt a célja, hogy a versenypálya állapota megfelelő legyen a mostani Formula-1-es autók számára” – utalt arra, hogy az idei F1-es versenyautók mennyire érzékenyek minden körülményre, külső hatásra.

A Hermann Tilke által tervezett utcai pályának nemcsak az aszfaltrétege lett javítva, hanem a vízelvezetése is. Ez utóbbi azért fontos igazán, mivel a hétvégén megrendezendő Szingapúri Nagydíj szombati és vasárnapi napjára jelentős esőt, zivatart várnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: