DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Perez: A csapat is láthatta, hogy versenyképes vagyok, mint Verstappen

Rengeteg pozitívumot hozott ez a szezon Sergio Perez számára. Úgy érzi, megmutatta a Red Bullnak, hogy Verstappenhez hasonló teljesítményre képes, idén még szeretne győzelmeket is aratni.

Monacói győzelme után úgy tűnt, akár a világbajnoki címért is harcban lehet a rutinos mexikói pilóta, aki idén a jelentősen feljavult Red Bull-lal sokkal versenyképesebb volt, mint tavaly. Összességében azonban ő sem tudta megszorítani Max Verstappent, aki idén ellenállhatatlanul kitűnik a mezőnyből, ebben pedig segítségére van a kiválóan megtervezett Red Bull és az átnevezett Honda-motor.

„Nagyon fontos számomra, hogy a szezont erősen és versenyképesen fejezzem be, lehetőleg további futamgyőzelmeket is arassak. A világbajnoki cím gyakorlatilag eldőlt már, Maxot innen nem lehet legyőzni, az pedig, hogy az összetettben második, vagy harmadik leszek, nekem igazából édesmindegy” – fogalmazott Sergio Perez a Fox Sportsnak adott interjújában.

Perez még szeretne idén futamot nyerni, de vajon jövőre a bajnoki címért is mehet?


„Azért is volt ez a mostani év nagyon fontos számomra, mert megmutathattam a csapatnak, hogy időnként én is képes vagyok olyan versenyképes lenni, mint Max. Mindketten harcban szeretnénk lenni a 2023-as világbajnoki címért. Nagyon reménykedem abban, hogy hazai futamomat, a Mexikói Nagydíjat sikerül megnyernem” – tekintett előre a tapasztalt mexikói. 

Perez jelenleg Charles Leclerc-rel áll harcban a világbajnoki összetett második helyéért, de még beleszólhat ebbe reális eséllyel George Russell és Carlos Sainz is, Lewis Hamilton második helyéhez viszont már óriási szerencsére lenne szükség.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: