DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Több évre biztosította helyét Monaco

Az idei versennyel lejárt Monte-Carlo Formula-1-es szerződése. A nagydíj azonban szerepel a kedden kiadott 2023-as naptárban, és a rákövetkező két évben is megtartják.

A Monacói Nagydíj május 28-i időponttal, a szezon nyolcadik versenyeként szerepelt a Formula-1 kedden kiadott jövő évi versenynaptárában, Imola és Barcelona közt a tripla hétvégén – ez egyúttal azt jelentette, hogy a helyszín, amelynek szerződéses helyzete bizonytalan volt, jövőre is marad a menetrendben.

Néhány órával a naptár közzététele után az F1 másik bejelentést is tett: a széria vezetése új szerződést kötött a nagydíjat rendező Monacói Autóklubbal, így az ikonikus verseny, amely 1950 óta csak négy évben nem volt megtartva – beleértve 2020-at –, a következő három szezonban is a versenynaptár része lesz.

„Örömmel erősíthetem meg, hogy 2025-ig versenyezni fogunk Monacóban” – kommentálta a hírt a Formula-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali. „Izgatottan várjuk, hogy visszatérjünk a hírneves hercegség utcáira a következő évi bajnokság során, május 28-án. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a szerződésmegújításért, különösen őfensége, II. Albert monacói herceg, valamint Michel Boeri, az ACM elnöke és az ő csapata számára. Várjuk, hogy a következő szezonban folytassuk együttműködésünket.”



A közlemény az autóklub elnökét röviden idézi: „A Formula-1-es világbajnokság érdekének megfelelően, több hónapnyi egyeztetés után büszkén jelentjük be, hogy hároméves szerződést kötöttünk a Formula-1-gyel, melyet valószínűleg meg fogunk újítani” – mondta Boeri, célozva arra, hogy már a 2025 utáni időszakot is szem előtt tartják.

A Motorsport.com feltételezi, hogy a szerződés feltételei a korábbi egyezségnél jobban kedveznek a Formula-1 számára – a sorozat kész lett volna hátat fordítani a legendás pályának, ha nem sikerül engedni Monaco eddigi kiváltságaiból. A jelenlegi feltételek nem ismertek, de a hercegség korábban a források szerint 15 millió eurós rendezési díjat fizetett, ami alig fele az átlagnak: az F1 ezen emelni akart. Domenicaliék azzal a korábbi feltétellel sem voltak kibékülve, hogy a Monacói Nagydíj tévéközvetítését a rendezők oldják meg a szokásos F1-es stáb helyett, valamint azzal sem, hogy a szponzorokról is a pálya dönt, ez pedig néha érdekellentétet szül a világbajnokság hivatalos partnereivel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: