DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Mercedes: Kiszámíthatóbbak idén a futamok

A konstruktőri címvédő alakulat vezető pályamérnöke szerint ugyan az autók követése egyszerűbbé vált, de az is az új F1-es szabályokkal járt, hogy szétrázódott a mezőny tavalyhoz képest.

Jelentős technikai szabálymódosításokat vezettek be 2022-ben a Formula-1-ben, a ’ground effect’ autók visszatérése komoly filozófiabeli változtatást is jelentett az elmúlt évekhez képest. A cél egyrészt az volt, hogy könnyebbé váljanak az előzések, másrészt az, hogy a mezőny is kiegyenlítettebbé váljon – ez utóbbit szolgálná például a költségplafon bevezetése is.

Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke szerint egyelőre felemás az új szabályok sikere, ugyanis a két célkitűzésből az egyiket sikerült megvalósítani, a másikat viszont már kevésbé:

mercedes-redbull-2022-monza-1



„A követés egy kicsit könnyebbé vált. Vannak pályák, ahol történelmileg is nagyon kevés az előzés, mint például Budapest. És az ottani verseny is valamelyest érdekesebb volt” – mutatott rá a szakember, akinek szavait a MotorsportWeek.com idézi.

„Megvan az az effekt is, hogy amikor teljesen új szabályokat vezetnek be, akkor némileg átrajzolódik az erősorrend. Jelenleg nem annyira szoros a versenyzés: úgy tűnik, a Red Bull vált egyértelmű éllovassá. Szóval a futamok kissé kiszámíthatóbbak, mint voltak talán a múlt év végén” – vélekedett Shovlin, hozzátéve:

„De ez egy jó lépés a helyes irányba, és rengeteg változtatás kell, hogy odajussunk. És a legnagyobb, amit talán még nem láthattunk, hogy összerázódik a mezőny: nagyjából ugyanaz még a csapatok sorrendje.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: