DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Még két fejlesztést tartogat a Ferrari – az elsőt Szingapúrra

Habár a bajnokság megnyerésére már nincsen reális esély, a szezon végi futamgyőzelmek érdekében nem áll le az újításokkal a Scuderia. Hat és három versennyel az évad befejezése előtt érkezik egy-egy csomag az olasz sajtó információja szerint.

A Ferrari számára gyengén alakuló négy verseny után – melyek közül a mélypont a Belga Nagydíj volt, ahol a csapat hat tizedmásodperccel kapott ki a Red Bulltól az időmérőn – löketet adott a csapatnak a hazai Olasz Nagydíj: annak ellenére, hogy az első helyet nem sikerült megszerezni, jóval versenyképesebbek voltak a megelőző hétvégéknél, Charles Leclerc az időmérő elsőségét is megszerezte Max Verstappen előtt.



A Ferrari erre alapozva döntött úgy, hogy nem engedi el teljesen a 2022-es szezont, és további erőforrásokat fordít az F1-75 fejlesztésére – írja az olasz Motorsport.com. A csapat a Szingapúri Nagydíjon jó esélyt lát arra, hogy véget vessen Verstappen öt nagydíj óta tartó győzelmi szériájának, ezért a nagy leszorítóerejű pályára a maranellói mérnökök több újdonságot terveztek. A fejlesztési csomag módosított padlót és szárnyakat tartalmaz, a hírek szerint pedig a szimuláció optimizmusra ad okot.

A beszámoló szerint a Ferrari egy második fejlesztési csomagot is tartogat a szezon hátralevő hat versenyére, ez még belefér a költséglimit jelentette keretekbe. Ez a Szingapúr utáni harmadik helyszínen, a Mexikói Nagydíjon debütálhat.

A fejlesztések ellenére a Maranellóban az erőforrások többségét már a 2023-as versenygépre összpontosították, ennek ellenére a négy nagydíjat megnyerő csapat szeretne még legalább egyszer a dobogó legfelső fokára állni az idei év folyamán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: