DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ralf Schumacher: A Ferrari nem tanul semmiből

Az egykori versenyző értetlenül áll a Ferrari sorozatos hibái előtt, szerinte fejeknek kellene hullania Maranellóban ahhoz, hogy változás álljon be a csapat munkájában.

A Ferrari Zandvoortban végzett munkája ismét hagyott némi kívánnivalót maga után, a maranellóiak ugyanis Carlos Sainz mindkét bokszkiállásánál hatalmasat hibáztak: az első esetben nem érkezett meg időben a bal hátsó kerék, másodjára pedig a spanyolt rossz ütemben engedték ki, éppen az érkező Fernando Alonso útjába. A veszélyes kiengedés miatt öt másodperces időbüntetéssel sújtott Sainz így végül a nyolcadik helyen fejezte be a Holland Nagydíjat. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto közvetlenül a futam leintését követően elismerte, hogy Sainzt túl későn hívták ki cserére a verseny elején, ezért a szerelőknek nem volt elég idejük reagálni a spanyol érkezésére. 

Az újabb bakikat követően a Ferrari ismét a támadások kereszttüzébe került, Nico Rosberg után pedig Ralf Schumacher is csatlakozott a bírálók táborához: „Nem magával a cserével volt gond, hanem hiányzott az egyik kerék, a pisztoly pedig az út közepén volt hagyva. Nem teljesen értem ezt” – idézi a hatszoros futamgyőztes németet a PlanetF1. „Egy ekkora csapat nem engedhet meg magának ennyi hibát, ez egyszerűen túl sok, de úgy tűnik, hogy nincsenek következmények, és semmi nem változik Maranellóban.”



„A dolgok mélyére kellene ásniuk. Már túl vagyunk a szezon nagy részén, és még mindig ehhez hasonló hibákat vétenek. A Ferrari lassacskán visszafelé fejlődik, miközben a Red Bull folyamatosan előrelép, és néha a Mercedes is beleszól a dolgok alakulásába. Én Monzában sem adok nekik sok esélyt. Vélhetően akkor is rontanának a bokszban, ha az övék lenne a leggyorsabb autó. Egyszerűen nem tanulnak a hibákból, ami engem nagyon aggasztana a helyükben” – fakadt ki Schumacher.

Binotto Rosbergnek címzett válaszában elárulta, hogy nem látja szükségét személyi cserének, tehát a bokszkiállásokat végző szerelők összetételét illetően valószínűleg nem lesz változás Monzára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: