DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Wolff: Már értjük az autónkat

A szezon 15. versenyén a Mercedes eljutott oda, hogy kiismerte, miért változik pályáról pályára az autó teljesítménye. Spával ellentétben Zandvoortban sokkal könnyebb megtalálni a W13 egyensúlyát, ezért a Holland Nagydíjon újra erős eredményre számít a csapat.

Az elmúlt versenyhétvégéken különösen nyilvánvaló volt, hogy a Mercedes teljesítménye pályáról pályára ingadozik: a csapat versenyképes volt Nagy-Britanniában, Franciaországban és kifejezetten Magyarországon, de Ausztria és főképp Belgium gyengébb verseny volt számukra. A pénteki edzésnap alapján úgy néz ki, a csapat Hollandiában ismét a mezőny elejéhez tartozik, Lewis Hamilton egyetlen tizedre volt a legjobb körhöz, a brit is kiemelte, Zandvoort sokkal inkább a W13 optimális működési tartományába esik. Toto Wolff arról beszélt, a Mercedes most kezdi kiismerni, minek köszönhető a jelentős teljesítménykülönbség pályáról pályára.

„Igen, erről van szó, a tempónk ingadozik valamennyire. Most már értjük, hogy miért van ez, és látható, hogy a lényeg megtalálni az autó helyes egyensúlyát, aerodinamikailag és tapadás tekintetében is. Spa kilógott a sorból, de ez itt a jobb pályáink egyike, most már tudjuk, honnan szól a zene, de még várjuk meg, mi történik holnap” – nyilatkozta a Skynak a pénteki edzésnap után Wolff.



A felszínen a Mercedes W13 minimális oldaldobozai révén üt el a többi csapat modelljétől, Wolff azonban kiemelte, nem az aerodinamika látványos változása hozza meg az előrelépést, hanem a felszín alatti különbségek.

„Inkább az a kérdés, ami nem látható az autón, nem az, ami látható. Nyilvánvalóan a szűk oldaldobozos koncepció és néhány más sajátosság jellemző ránk, mint a többi autóhoz képest jobban kiálló hátsó padló. Természetesen ezek is szerepet fognak játszani. De sokkal fontosabb, hogyan fejlesztettük az autót alacsony hasmagasságon való futásra, milyen hatással van ez a felfüggesztésünk kinematikájára. Ez az oka, hogy jelenleg kicsit próba-szerencse jellegű munka zajlik” – magyarázta az osztrák csapatvezető.

A Mercedes pályaszéli mérnökigazgatója, Andrew Shovlin megismételte, Zandvoortban sokkal egyszerűbb beállítani az autót, mint például az előző hétvégén. Azt is hozzátette, ennek ellenére egyelőre egyik versenyző számára sem találták meg a tökéletes konfigurációt.

„Az autó egyensúlyát sokkal könnyebb megtalálni itt, mint Spában, és ennélfogva jobb tempóra is számítunk. Egy körön és hosszabb távon még egy kicsit hiányzik, de a különbségek sokkal kedvezőbbek, mint múlt héten. Egyik versenyzőnek sincs meg az egyensúly, amelyet szeretne, és mindketten úgy érezték, az autót az első edzésen kicsit könnyebb volt vezetni, délután néhány helyen alulkormányzottság, máshol stabilitáshiány lépett fel. Nagy gondok azonban nem voltak, csak olyanok, melyeket éjszaka korrigálni kell, ha gondot akarunk hozni a Red Bullnak és Ferrarinak” – mondta el Shovlin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: