DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris türelmes a csapatával szemben

Lando Norris továbbra sem rendelkezik futamgyőzelemmel az F1-ben, és a Mclaren sem tartozik most az esélyesek közé. A brit szerint ehhez még legalább két év kell a sikerekhez.

2019-ben érkezett meg a Formula-1 mezőnyébe Lando Norris, azóta pedig a McLaren csapatát erősíti, mely az elmúlt években fokozatosan közeledett az élmezőnyre. A wokingi alakulat már jobb napokat is megélt történelme során, tavaly viszont hosszú idő után nyertek futamot Olaszországban Daniel Ricciardo révén.

A győzelemre Szocsiban Norrisnak is megvolt a lehetősége, amit akkor egy rossz döntés miatt szalasztott el, idén pedig nem rendelkeznek igazán gyors autóval. A fiatal versenyző úgy érzi, még rengeteg munkára, és időre lesz szükségük ahhoz, hogy a legjobbak közé kerüljenek.

„Még mindig hiszek benne. Nem úgy szerződtem a McLarenhez erre az évre, hogy idén futamokat fogunk nyerni, ez távol állt a hitemtől. Tisztában voltam vele, hogy jó pár évbe telik majd, talán 2024-2025 lehet az első ilyen időszak. Ekkor már kevesebb kifogásra lesz szükség, de úgy érzem még mindig folyamatban vannak ezek a dolgok. A szélcsatorna és a szimulátor olyan apróságok, melyeket a legjobbak már évek óta optimalizálnak, mi pedig messze le vagyunk maradva ezekkel a dolgokkal. Ahhoz, hogy a győztes csapatok közé tartozzunk, minden egyes területnek a tökéletes ablakban kell működnie, nagyon profi szinten” – árulta el Norris a RaceFans számára adott interjúban.



 

„Az elmúlt néhány évben túl sok olyan dolog volt, ami nem volt azon a szinten, amire szükségünk lett volna. Vannak olyan dolgok, amelyekhez már sokkal közelebb vagyunk, de még mindig csak egy kis időre van szükségünk. Azt hiszem, időnként én is frusztrált vagyok. Az év eleje nagyon bosszantó volt. de amikor dobogós helyezéseket érsz el, vagy ilyesmi, akkor még mindig van remény. Tudom, hogy idén nem a futamgyőzelmekért harcolunk, de két-három év múlva már azért leszek itt, hogy nyerjek” – folytatta.

A 22 esztendős versenyző úgy látja, az elmúlt években szerzett tapasztalatokkal egyre erősebbé válik, a korából adódóan pedig még rengeteg ideje van a fejlődésre.  

„Határozottan úgy érzem, hogy sokkal teljesebb, megbízhatóbb és értékesebb versenyző vagyok, mint tavaly, vagy akár két vagy három évvel ezelőtt voltam. Úgy gondolom, hogy még rengeteg idő van arra, hogy jobban csináljam a dolgokat és fejlődni tudjak” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: