DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Binotto: Nem kell semmit másként csinálnunk

A Ferrari F1-es vezetője állítja: boldognak érzi magát csapatfőnökként, mert remek emberekkel dolgozik együtt, akikkel lépésről lépésre építkeznek az utóbbi években – és ezt az utat folytatják tovább.

Mattia Binotto 2019-ben tölti be a Ferrari csapatfőnöki pozícióját a Formula-1-ben, s azóta kétségkívül idén rendelkeznek a legversenyképesebb autóval: a futamok jelentős részén a pole-ért és a győzelmekért tudnak harcba szállni. Csakhogy a műszaki hibák, stratégiai melléfogások és olykor a versenyzők megingásai révén a nyári szünetben már jelentős lemaradásba kerültek a Red Bull-lal szemben.

Az olasz szakember a Motorsport.com szaklapnak adott interjúban beszélt arról, hogy voltak-e nehézségei az utóbbi másfél esztendő során: „Minden egyes nap!” – felelte mosolyogva. „Nyilvánvaló, hogy nem volt egyszerű az út 2019-től kezdve, amikor átvettem a csapatvezetői posztot. Nagyon nehéz szezonon mentünk keresztül 2020-ban, aztán 2021-ben. De még 2022-ben is, mert a legjobb helyekért harcolunk, de vannak versenyek, amikor nem tudtuk kihasználni az autóban rejlő potenciált. Úgyhogy nem egyszerű, de boldog vagyok ebben a szerepkörben. Boldog vagyok, mert tudom, hogy remek csapatom van. Egységes a csapatunk, nagyszerű őket látni együtt dolgozni.”

binotto-ferrari-hun-2022



Binotto arról is beszélt, hogy azért igyekszik minden kritikus pillanatban is higgadt maradni, hogy ezzel is erőt adjon a csapatának: „Nyugodt maradok, de higgyék el, hogy lehangolt vagyok. Nehéz ez, kell néhány pillanat, amíg reagálsz a történtekre, aztán már a következő lépéseken kell gondolkodnod: mire van szükség? Nem is csak technikai, hanem csapat szempontból. Miben tudok segíteni? Mit tudok tenni azért, hogy mindenki nyugodt és fókuszált maradjon, és megvédjem őket akár a külső támadásoktól?”

„Szerintem nem vagyok brutális, csak szigorú – és az emberek tudják, hogy eléggé szigorú tudok lenni” – fogalmazott a csapatfőnöki hozzáállása kapcsán. „De inkább igyekszem mindig felhatalmazni őket és megadni mindent nekik, ami szükséges a munkájukhoz. És bízom a körülöttem lévő emberekben. Nem vagyok olyan, aki minden részletbe belemegy. Inkább magamra fókuszálok és arra, hogy mindenük meglegyen, amire szükségük van. Tudom, mennyire fontos a hangulat, a mentális hozzáállás és a kultúra a csapatban. Sokat dolgozunk ezen, próbálunk változtatni az eddigi kultúránkon, és az általunk helyesnek ítélt megközelítést alkalmazni.”

Binotto elmondta: az építkezést már évekkel korábban, 2016-2017 környékén megkezdték, a 2020-as abszolút mélypontot, amikor mindössze a konstruktőri vb-tabella hatodik helyét csípték meg, pedig az eredményezte, hogy azt a projektet teljesen elrontották, majd a fejlesztések jelentős részének befagyasztása miatt nem tudtak gyors ütemben feljavulni. Szerinte éppen ezért a 2020-as és 2021-es szezonban látottak nem mutatták meg a Ferrari valódi képességeit, ahhoz a 2022-es eredmények sokkal közelebb állnak.

A csapatvezető azt is újfent hangsúlyozta, hogy jelenleg nem érzi szükségét, hogy változtassanak: „Nem hiszem, hogy bármit másképp kell csinálnunk. Szerintem folytatnunk kell a lépésről lépésre való fejlődést, egyesével koncentrálunk a futamokra. Úgy gondolom, pillanatnyilag képesek vagyunk versenyeket nyerni. De nincsenek csodafegyverek, szóval nem kell változtatnunk magunkon. Megmutattuk, hogy jó munkát tudunk végezni. Lépésről lépésre haladunk, és bármi is lesz a 2022-es végkimenetel, igyekszünk felkészülni 2023-ra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: