DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris az átlagosnál többet segít Ricciardónak

Nem próbálja meg a földbe döngölni eleve alulteljesítő csapattársát a McLaren brit pilótája, épp ellenkezőleg: ő is tudja, hogy a csapat érdeke az, hogy az ausztrál produkciója feljavuljon.

Daniel Ricciardo eddigi mclarenes kalandja nem a várakozások szerint alakul: a tavalyi monzai győzelmet és még néhány további villanást leszámítva alapvetően csalódáskeltő teljesítményt nyújt a wokingiak színeiben. Különösen igaz ez, ha csapattársával, Lando Norrisszal vetjük össze az eredményeit: a fiatal brit rendre erősebb produkciót tesz le az asztalra.

norris-ricciardo-mclaren-hun-2022



Felmerülhetne, hogy Norris az alakulaton belüli dominanciáját megőrzendő mindent meg is tesz annak érdekében, hogy Ricciardo ne tudjon kikecmeregni a gödörből. A versenyző azonban határozottan tagadta, hogy bármiféle játszmákat folytatna, sőt nagyon is segíteni igyekszik a szezon végén amúgy vélhetően távozni kényszerülő ausztrálnak:

„Nem, pont ellenkezőleg. Próbálok a lehető legtöbbet segíteni neki” – idézi Norrist a RaceFans.net szaklap. „Végső soron abból mi is profitálunk csapatként, hiszen le akarjuk győzni az Alpine-t. Ő is lát minden adatot, amit én. Több segítséget nyújtok, mint általában tenném. Többet mondok el, mint amennyit akkor mondanék, ha a világbajnoki címért küzdenénk. Egyszerűen erre van jelenleg szüksége a csapatnak, és ebben próbálok segíteni. Szóval nem, ez épp az ellenkezője az elmejátékoknak, bárhogy is hívják.”

Norris korábban arról is beszélt, hogy Ricciardo nehézségeit részben alighanem az okozza, hogy elég egyedi karakterisztikája van a McLaren versenygépeinek, ráadásul a 2022-es autó révén több alaptulajdonság is megváltozott, így újra is kellett tanulniuk, milyen stílusban kell vezetni az MCL36-ost.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: