DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Brundle: Vettel keményen égette a gyertyát

Bár Sebastian Vettel még csak 35 esztendős, a szezon végén befejezi pályafutását. A korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle szerint ez nem véletlen, a német pilóta ugyanis korán sikeressé vált.

A Magyar Nagydíjat megelőző csütörtökön jelentette be visszavonulását Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok az idei évben már többször is utalt arra, hogy hamarosan távozhat a Formula-1 mezőnyéből, ugyanakkor a folytatásra is megvolt az esély.

Martin Brundle szerint gyorsan elteltek az évek, és olyan mintha tegnap lett volna, mikor Vettel megérkezett a királykategóriába.

„Mintha nem is telt volna el sok idő azóta, hogy 15 évvel ezelőtt a BMW pénteki tesztpilótájaként, majd a Toro Rosso rajtrácsán úgy nézett ki, mint egy friss arcú egyetemista, aki csak élvezi az életet. Négy világbajnoki címet és 53 futamot nyert, ezzel harmadik az F1-es örökranglistán, és továbbra is ő minden idők legfiatalabb világbajnoka. Lehet, hogy csak 35 éves, de keményen égette a gyertyát” – mondta Brundle a Sky Sportsnak.  



„Sebastian tizennégy győzelmét a Ferrarival szerezte hat szezon alatt, ami talán több mint azt néhányan gondolnák, tekintve, hogy ez a kaland nem a tervek szerint alakult. Megkérdeztem Christian Hornert a Sky Sports F1-ben, hogy szerinte Seb hibát követett el, amikor 2014 végén elhagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, de ő kristálytisztán kijelentette, akkor úgy érezte, ez volt a helyes lépés számára” – folytatta a 63 éves szakértő.

Brundle úgy látja, hogy a négyszeres világbajnok elsősorban a családjára szeretne koncentrálni, és nem hinné, hogy az F1-es ismertségéből profitálni tudna.

„Sebastian a családi életet akarja folytatni, és kétségtelenül néhány más globális kezdeményezést is, amelyekért az elmúlt szezonokban kiállt. Miközben a bejelentés napján elindított egy Instagram-fiókot, amelynek már 2,1 millió követője van, nehéz lesz fenntartania a figyelmet és ugródeszkának használni az F1 színpadját. Hányszor emlegette valaki idén például Kimi Raikkönent? Seb igazi bajnok, és egy jó ember, ezért öröm volt kommentálni a pályafutását” – tette hozzá

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: