DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Gyengesége miatt tart a Hungaroringtől a Mercedes

A W13 kezdi felvenni a versenyt a nagycsapatokkal, ami a futam távját illeti – az egykörös tempó azonban továbbra is gyengéje. Emiatt nem számít a brit és francia teljesítmény megismétlésére a Magyar Nagydíjon James Vowles.

Idei legerősebb versenyeredményét szerezte a Mercedes a Francia Nagydíjon a 2022-es szezon első kettős dobogójával – szintén fontos mérföldkő, hogy a második Lewis Hamilton és a harmadik George Russell is a pályán győzött le egy Red Bullt, Sergio Perezt. A Mercedesnél úgy vélekednek, a szezon féltávjánál sikerült az élcsapatok közelébe érniük versenytempó tekintetében. A stratégiáért felelős James Vowles így nyilatkozott:

„Úgy vélem, jelen pillanatban egyértelműen javul az autónk futamról futamra, és a versenytempónk is közelít. Időmérőn még nem ez a helyzet, ott szenvedünk, hogy harcban legyünk velük. Bizonyos pályákon, mint Paul Ricard-on és Silverstone-ban történt, előnyünkre tudjuk használni az említett versenytempónkat” – fogalmazott Vowles a RaceFans.net szerint. Hozzátette, realistának kell maradni: Carlos Sainzt nagyon nehéz lett volna legyőzni Le Castellet-ben, ha nem indul a mezőny végéről.



A szakember a Magyar Nagydíjon azonban nem számít olyan erős teljesítményre, mint a brit vagy francia versenyen, éppen a már említett időmérős gyengélkedésből kifolyólag: a mogyoródi pályán felértékelődik a rajtpozíció, mivel kevés az előzési lehetőség.

„Budapesten nagyon nehéz előbbre kerülni a mezőnyben, ha az ember hátulról kezd. Vannak lehetőségek, de nehezebb. A mi dolgunk javulni és előbbre lépni, de még nem tartunk ott. Szükség van mások hibáira és a lepattanóra menni. Még nem tartunk ott, ahol lennünk kell, hogy győzhessünk. Példa erre az időmérős tempó, mely gyengeséget Magyarország valamilyen módon ki fogja majd domborítani.”

„Sikerült előrelépést tenni, melynek láttuk eredményét az elmúlt néhány futamon, de Budapesten realistának kell lennünk. Ez az autó erős versenykörülmények közt, de még nem sikerült ezt teljesen kihasználnunk a fennálló körülmények közt. Jobb munkát kell végeznünk az eddigieknél, hogy az időmérőn is méltó helyre kerüljön az autó, közelebb az első sorhoz” – magyarázta Vowles, hogy a W13 kvalifikációs tempóján kell még csiszolni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: