DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az Alfa Romeo felejthető hétvégén van túl

Az Alfa Romeo pont nélkül hagyta el a Paul Ricard versenypályát, Valtteri Bottas csak a tizennegyedik helyen végzett, míg Guanyu Zhou versenyét technikai probléma szakította félbe.

Bottas szerint minden versenyből lehet tanulni valamit, úgyhogy ebből a hétvégéből is le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat: „Igazán hosszú és izzadságos verseny volt, nem tudtunk semmit mutatni. A rajtnál sok helyet veszítettünk és ez nagyon megnehezítette a dolgunkat. A versenytempónk nem volt olyan jó, mint amire számítottunk, pedig az autó sokat fejlődött a közepes abroncsokon. Remélhetőleg a budapesti fejlesztések is segítségünkre lesznek, tudjuk, hogy a csapat nagyon keményen dolgozik ezen. Ahhoz, hogy a konstruktőri bajnokságban harcban maradjunk az előttünk állókkal, extra teljesítményt kell találnunk, de bízom benne, hogy csapatként meg tudjuk csinálni.”

Zhou is végig szenvedett a versenyen, majd összeért Mick Schumacherrel, végül motorhiba miatt kiállni kényszerült. „Körülbelül 10-15 körrel a vége előtt már problémával küszködtem, próbáltam néhány váltást végrehajtani, de végül ez véget vetett a versenyemnek. Technikai probléma volt, és még Budapest előtt ki fogjuk vizsgálni, hogy ne ismétlődjön meg” – mondta a kínai pilóta. „Ami a Mickkel való ütközést illeti, a 11-es kanyarban védtem a belső ívet, ő megpróbált kívül maradni, de aztán eljutottunk odáig, hogy a kanyar túl keskeny lett. Azt hiszem, mindkettőnknek nehéz volt megítélni a helyzetet. Határozottan nehéz nap volt számunkra, de az újabb verseny egy teljesen új hétvégét jelent, ahol újra versenyképesek lehetünk, és visszatérhetünk oda, ahová tartozunk.”



„A verseny előtt bíztunk benne, hogy néhány pontot tudunk szerezni, de sajnos nem így történt. Az első körben mindkét autónk a mezőny végére került és onnan mindig nehéz visszaállni az első tízbe” – összegzett Frederic Vasseur csapatfőnök. „Megfelelő volt a tempónk, Zhou megmutatta, amikor a kiállása után „tiszta levegőben” haladt, de ez ma nem volt elég. Végül az egyik autónk a pontokon kívül végzett, a másik pedig technikai hiba miatt kiállt. Nem a remélt eredmény, de legalább lesz lehetőségünk javítani Magyarországon. Ma elemezzük, és megpróbáljuk megérteni, hogy mi történt, különösen azért, mert arra számítunk, hogy a jövő hétvégén is hasonló időjárási körülmények lesznek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: