DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Verstappen: Sajnálom Charles-t

A Francia Nagydíjat megnyerő Verstappen még mindig nem dől hátra, hiába rendelkezik hatalmas pontelőnnyel. Azt sajnálja, hogy elmaradt az igazi csata Leclerc ellen.

Idei hetedik futamgyőzelmét szerezte Max Verstappen, amivel már több, mint két futamgyőzelemnyi az előnye a világbajnoki pontversenyben, miután Charles Leclerc versenye a gumifalban ért véget a futam elején.

A holland sajnálja, hogy lemaradt egy jó csatáról a Ferrari versenyzője ellen: „Már az első pillanattól jó tempónk volt, én pedig folyamatosan nyomás alatt tartottam Charles-t, de nem igazán volt lehetőségem előzni, maximum csak egyszer a 11-es kanyarban, mivel ahogyan követtem őt, könnyedén túlmelegedtek az abroncsok.”



„Egy korábbi bokszkiállással próbáltunk meg eléjük kerülni. Sosem lehet előre tudni, hogyan fog alakulni egy verseny, mindenesetre sajnálom Charles-t, és remélem, hogy rendben van. Ezt követően már csak a gumijaimra kellett figyelnem és a saját versenyemet futottam.”

Újabb győzelmével és bajnoki riválisa ismételt nullázásával már 63 pontosra nőtt az előnye a világbajnoki címvédőnek: „Mindig az elérhető legtöbb pontot próbálom megszerezni, néha sikerül egy-egy manőver, máskor viszont okosabb meghátrálni. Sok verseny van még hátra, az egykörös tempónkon pedig van mit javítani, így nem dőlhetünk hátra, hiszen rengeteg pont forog még kockán.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: