DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Mercedes sokat vár új motorjától

Ugyan a Mercedes idén egyértelmű tempóhátrányban van a Ferrarival és a Red Bull-lal szemben, a megbízhatóságuk mégis tűzközelben tartotta őket a szezon feléig. Az új fejlesztésektől sokat várnak.

A nyolcszoros világbajnoki címvédő alakulat teljesítménye idén egyértelműen visszaesett, és jó eséllyel megfosztják őket a konstruktőri koronától, azonban amíg a Ferrari és a Red Bull a győzelmekért harcol, addig náluk sokkal gyakrabban is üti fel a fejét egy-egy műszaki probléma.

Idén eddig a Mercedes legnagyobb fegyvere egyértelműen az autójuk megbízhatósága, aminek köszönhetően nincsenek is olyan sokkal elmaradva az élen álló párostól, hiszen köszönhetően annak, hogy Hamilton és Russell eddig nem esett ki motorprobléma, vagy egyéb meghibásodás miatt, a csapat harmadik a konstruktőri pontversenyben.



A Mercedes idén már a „második fázisú” erőforrását használja, de az F1 News tudomása szerint a nyári szünetet követő Belga Nagydíjon érkezik a csapat frissített erőforrása, ami – a híresztelések szerint – nagyon biztató adatokat produkál, így bizakodhatnak benne Toto Wolffék, hogy egy szintre kerülnek az olaszokkal és az osztrákokkal.

Aerodinamikai fejlesztéseinek köszönhetően már Silverstone-ban és Ausztriában is erősebbnek tűnt a Mercedes, most pedig a továbbfejlesztett hibridkomponensek segíthetnek Russellen és Hamiltonon, hogy beleszóljanak a vb-címért zajló küzdelembe.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: