DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Csak Tsunodán múlik, hogy marad-e az F1-ben

Franz Tost szerint ha jól teljesít, akkor marad, ha nem, akkor nem, de az idei szezonja eddig rendben van, leszámítva persze az ütközéseket. Az irodájába hívta a pilótát elbeszélgetésre.

Továbbra is bizonytalan Yuki Tsunoda F1-es jövője, a japán pilóta néha meg tudja villantani a tempóját, de alapvetően egyértelműen kikap Pierre Gaslytól és egyáltalán nem stabil: sokat hibázik, illetve mentálisan sincs igazán egyben, a folyamatos káromkodásai miatt már szerződtett is mellé egy pszichológust a Red Bull. Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke sem volt túl boldog attól, hogy Tsunoda éppen Gaslyt ütötte ki még a brit futamon...

tsu_4



"Yuki türelmetlenné vált, megpróbálta kifékezni Pierre-t, de elvesztette az uralmát az autó hátulja felett és nekicsúszott. Az eset után azonnal az irodámba hívtam és elmondtam neki, hogy ez abszolút nem fordulhat elő, fegyelmezettnek és türelmesebbnek lenn lennie. Nyilván nem ez volt az első és nem is az utolsó ütközés csapattársak között, de ezt mindenképpen el kell kerülni" - mondta erről Tost, aki arra is reagált, hogy dr. Helmut Marko problémás gyereknek nevezte Tsunodát.

"Szeretem a problémás gyerekeket, mert ők azok, akik ki tudnak hozni ebből valamit. A szent gyerekeket nem szeretem. Yuki hibát követett el és tudja is ezt, dolgozni fog rajta. Még mindig a fejlődési időszakában van. Gyors és meg fogja oldani a dolgot, de még időre van szüksége. Ami pedig a jövőt illeti: ha így folytatja, ahogy eddig ebben a szezonban az ütközéseket leszámítva, akkor szerintem jó esélye van rá, hogy velünk marad. Ez rajta múlik. Ha jól teljesít, akkor marad, ha nem, akkor távozik, ez ilyen egyszerű."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: