DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Sainz: Két életet menthetett vasárnap a halo

Nem győzte dicsérni az F1 biztonsági vívmányait a Brit Nagydíjat követően a Ferrari futamgyőztese, aki örül, hogy olyan korszakban versenyezhet, amikor viszonylag biztonságosan versenyezhetnek.

Óriási balesettel indult vasárnap a silverstone-i futam: többen is összeütköztek rögtön a startot követően, amelynek végén Guanyu Zhou Alfa Romeója fejre fordulva csúszott végig a sóderágyon, s a gumifalon is átugratva csak a kerítésben állt meg. A balesetben érintett és a saját kiesése után egyből a kínaihoz siető George Russell jelezte, hogy tanulniuk kell az esetből, hogy az autók ne szorulhassanak be olyan résekbe, mint Zhou esetén a gumifal és a kerítés közé, arra ugyanakkor a friss nagydíjgyőztes, Carlos Sainz mutatott rá, milyen szintet ért el a biztonság már az F1-ben:

„Hihetetlen volt, maga a baleset és az is, hogy így megúszta. Egyszerűen hihetetlennek találom” – mondta el a ferraris a futamot követő sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is jelen volt. „Ez is megmutatja, hogy olykor ugyan kritizáljuk az FIA-t, máskor viszont meg kell adnunk nekik, hogy mennyit segítenek nekünk.”

„Ha megnézzük az F2-es balesetet délelőttről és hogy mi történt a halóval, akkor talán két életet is megmentett ma, és ezt meg kell adnunk nekik” – utalt a Roy Nissany és Dennis Hauger részvételével lejátszódott Formula-2-es incidensre is, amely során az izraeli autója a rivális halóján landolt.

Sainz azt is kiemelte, hogy örül, hogy ilyen biztonsági szint mellett nyomhatják jelenleg a gázt a pilóták: „Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen érában versenyezhetek a Formula-1-ben, amikor 300 km/h feletti tempónál hajthatjuk egymást, mint azt ma is láthattuk. El sem tudjátok képzelni, milyen sebességekkel megyünk a nagy tempójú irányváltásoknál, és úgy tudunk harcolni pozíciókért, hogy tudjuk, hogy biztonságosan vagy legalábbis bizonyos mértékig biztonságosan tudjuk ezt megtenni, ezt köszönöm nekik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: